Belföld

Kövér László az egyházi vendégeknek: Sátáni, sötét erők veszélyeztetik a keresztény embereket

Veres Nándor / MTI
Veres Nándor / MTI

A magyarság a történelemben mindig is küldetésének érezte, hogy híd legyen Kelet és Nyugat között

– emelte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton, amikor a Parlamentben fogadta a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit. Kövér példaként a Szent Korona zománcképeit említette, amelyeken mind latin, mind pedig görög nyelvű feliratok megtalálhatók, ezzel egyesítve a Nyugat és a Kelet hagyományát.

Az Országgyűlés Sajtóirodája által a MTI-hez eljuttatott szöveg szerint a házelnök kiemelte: az általában a napi politikai vitáknak helyet adó falak között ritkán adatik meg, hogy „a testvériség és az egyetértés ennyi elhivatott képviselője legyen egyszerre jelen”.

Remélem, hogy az Önök békét sugárzó szellemiségéből a következő nehéz hónapokra, a választási kampány közelgő idejére is marad majd itt valami számunkra

– fogalmazott Kövér László.

A házelnök Szent László király egy levelét idézte, amelyben az uralkodó bevallja, ő bizony bűnös ember, mert „a földi méltóság teendőit” – mai szóval a politikát – nem lehet gyarlóság nélkül előmozdítani.

Ha ezzel egy szentként tisztelt uralkodó is így volt, akkor talán a mai politikus nemzedékek is remélhetnek némi megértést az egyházi vezetőktől

– tette hozzá. Kövér László megjegyezte, „mi, keresztény emberek a nagyvilágban napjainkban mindannyian epekedünk a tiszta forrásért, amely élteti lelkünket, hitünket és reményünket”.

Kövér László úgy fogalmazott: napjainkban sátáni, sötét erők veszélyeztetik mindazt, amiben a keresztény ember hisz.

Veszélyeztetik a kereszténységre épülő civilizációnkat, szabadságunkat és emberi méltóságunkat. … Az Önök imái, az Önök biztatása és példamutatása ezért sokat jelentenek számunkra, hogy ki-ki a maga rendelt helyén – mi, képviselők itt az Országházban – kellő lelki vértezettel állhassunk ellent e kihívásoknak, megerősítve keresztény hitünket, közösségeinket és Istentől rendelt hazánkat

– mondta a házelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik