Belföld

Szanyi Tibor pártja meghirdette a Kádár János Tervet

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM), az MSZP-ből 2020 elején távozó Szanyi Tibor pártja Kádár János Terv néven mutatta be 2022-es választási programját. A parlamenti választáson önállóan indulni szándékozó párt közleménye szerint az Országgyűlésben és – rajtuk kívül – az oda tartó pártok között sincs baloldali, tehát rendszerkritikus erő. Mint írták,

az Orbán-kormánynak mennie kell, mert szinte minden szolidaritást kiölt a magyar népből. A kihívó ellenzéki tömb viszont alig kínál többet, szociális értelemben tán még annyit sem, mint a hatalmon pöffeszkedők.

A kádári nosztaligát a nevén kívül a mottójában – A krumplileves legyen krumplileves! – is hordozó program főbb pontjai:

  • nettó 250 ezer forintos minimálbér,
  • az egészségügy, az oktatás és a rendvédelem területén nettó 350 ezer forintos ágazati minimálbér,
  • legalább 150 ezer forintos öregségi nyugdíj,
  • szociális minimumjövedelem: minden felnőtt ember jövedelme érje el legalább a létminimum szintjét,
  • „a kádári időkhöz hasonló léptékű” állami bérlakásépítési program,
  • a választói korhatár leszállítása 16 évre.
  • A cégtulajdonosok osztalékaik után a munkabérhez hasonló járulékokkal kell számoljanak.

A program az állampárti diktatúrát az 1956-os forradalom leverése után több mint három évtizeden át működtető Kádár Jánosról úgy foglal állást:

a magyar történelemben először a Kádár János nevével fémjelzett korszak volt az, amelyben a dolgozó emberek ki tudtak törni a szegénység, nyomor és kilátástalanság fogságából, s világos perspektívákhoz jutottak. (…) Kádár János hatalomra kerülése, illetve hatalmának megszilárdítása máig sok vita tárgyát képezi, viszont történelmünk sok más nagy vezető személyiségének módszereihez képest kifejezetten mértékletesnek mondható. (…) Kádár János nagyságrendekkel többet biztosított a magyar népnek, mint bármelyik elődje, vagy utódja. Milliók jutottak rendes ételhez, lakáshoz, orvoshoz, iskolához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik