Belföld

Kiderült, hol lehet szavazni az ellenzéki előválasztáson

Az Országos Előválasztási Bizottság véglegesítette az előválasztási szavazóhelyeket és nyitvatartásukat, mindez már hozzáférhető az ellenzéki előválaszás honlapján, és tanulmányozható az alábbi térképen.

Az előválasztásban részt vevő pártok közleménye szerint kétféle sátortípust fognak működtetni. A kilenc napon át ugyanott, jellemzően 8 és 18 óra között nyitva tartó helyszínek a fix sátrak. Ezek a választókerület legnagyobb településeinek legforgalmasabb pontjain állnak majd. Emellett választókerületenként változó mennyiségben mozgó sátrak is járják majd a körzeteket; általában kisebb településeken vagy időszakosan nagyobb gyalogos forgalmú helyeken (például piacokon) fordulnak majd meg.

775 településen lesz lehetőség személyesen szavazni.

A sátorhelyszíneket az előválasztási bizottság gazdaság- és népességföldrajzi mutatók alapján jelölte ki, az ellenzéki pártok és politikusok beágyazottságát is figyelembe véve. A sátrakban a versengő jelöltek aktivistái, illetve civil szavazóbiztosok segítik a választókat, és felügyelik a választás tisztaságát.

Az előválasztás első fordulóját szeptember 18. és 26. között tartják, itt választják ki, hogy ki induljon a 106 egyéni választókerületben a Fidesz jelöltjével szemben. A miniszterelnök-jelöltek számára október 4. és 10. között második fordulót rendeznek, ha az első körben egyetlen jelölt sem szerzi meg a szavazatok legalább felét.

Interneten az elovalasztas.hu oldalon lehet voksolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik