Belföld

Öt II. kerületi lakásba is betört egy szökött fogoly

Getty Images
Getty Images

Elfogták a budai sorozatbetörőt. A BRFK II. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás és más bűncselekmények gyanúja miatt indított eljárást az öt II. kerületi lakásbetöréssel is gyanúsított fejér megyei férfival szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a betörő főként hengerzár törés módszerével jutott be az elmúlt hónapokban az ingatlanokba, de volt, ahol egyszerűen betörte az ajtó üvegét vagy befeszítette a nyílászárót. Két lakásból cipőket, sportruházatot, táskát, karórát, szerszámokat, szeszesitalt és parfümöt vett magához. A többi három házból nem lopott el semmit, azonban már a bejutásakor okozott rongálással is több százezer forintos kár keletkezett.

A rendőrök a bűncselekmények elkövetőjeként az 54 éves B. Ferencet azonosították, akit szeptember 2-án délelőtt fogtak el, amikor éppen távozott az egyik feltört háztól. A férfinál megtalálták a lopásból származó dolgokat és az elkövetéshez használt eszközöket is. A lefülelt tolvajról megállapították, hogy a korábban elrendelt bűnügyi felügyeletéből augusztus 18-án megszökött, és két elfogatóparancs is érvényben volt ellene.

A körözött férfit kétrendbeli lopással és háromrendbeli lopás kísérletével gyanúsították meg. B. Ferenc a terhére rótt lopásokat elismerte, majd őt őrizetbe vették és letartóztatták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik