Belföld

Világgazdaság: Olcsóbb lehet a gáz, ha időben érkezik

A magyarországi föld alatti gáztározókban 4,9 milliárd köbméter földgáz volt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb, augusztus 15-i állapotot tükröző adatai szerint – írja a Világgazdaság alapján az MTI. A gazdasági napilap cikke szerint a mennyiség 0,9 milliárd köbméterrel kevesebb az egy évvel, és 0,6 milliárddal a két évvel ezelőttinél, de aggodalomra semmi ok: már ez a tétel is elég a téli hazai igények kielégítésére.

Megfelelő az európai tárolók feltöltöttsége is, az összehasonlítás pedig csalóka a szokatlanul magas bázis miatt. Két éve ugyanis ellátásbiztonsági megfontolásból a korábbinál több gázt készletezett az ország, és emellett bespájzolt itt egy nagy adagot a Gazprom is. Az akkor felhalmozott rekordmennyiségből pedig maradt bőven a múlt évre is.

Most viszont azon túl, hogy a Gazprom nem siet az itteni betárolással, a gáz is drágább a piacon annál, mint ami majd a télen várható. Ezért a kereskedők úgy gondolkodnak – hívták fel a Világgazdaság figyelmét piaci körökből –, hogy a tárolók helyett az idén jobb üzlet lesz a „csőből” ellátni vevőiket.

Az is a betárolás elkapkodása ellen szól, hogy október 1-jétől számottevően megnő a vezetékes szállítás lehetősége: megindul az import Szerbia felől az évi 8,5 milliárd köbméter kapacitású kiskundorozsmai gázinfrastruktúra üzembe helyezésével, amelynek a csúszásától nem kell tartani. A napilap ugyanis úgy tudja, hogy ha a magyar fél tartja a határidőt, akkor igen kedvező áron jut az ezen a csövön érkező orosz gázhoz, ha viszont késik, akkor annál többet kell fizetnie, minél tovább váratja az orosz exportőrt.

Az is az időben történő átadásra ösztönzi a magyar felet, hogy az esetleg magasabb gázárat nem nagyon tudja a vevőinél érvényesíteni, mert a döntően orosz importgázzal ellátott lakosságnál – és általában az egyetemes szolgáltatásban – a hatályos szabályozás szerint nem emelhet tarifát.

Szijjártó Péter külügyminiszter arról írt a Facebook-oldalán, hogy hétfőn Szentpéterváron a Gazprom vezérigazgatójával, Alekszej Millerrel tárgyal és a megbeszélés célja az, hogy „ hogy ne maradjon nyitott kérdés a hazánk energiabiztonságát szavatoló, következő hosszútávú gázvásárlási szerződés tekintetében”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik