Belföld

Hiába tart még a vakáció, máris kiürült a Balaton

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Véget ért a nyári főszezon a Balatonon, mostanra érezhetően kevesebben vannak a tónál, ráadásul az időjárás sem kedvezett ezen a hétvégén – számolt be a tó környéki helyzetről az ATV.

A riportban megszólaló balatoni vendéglősök többsége a főszezon forgalmával elégedett volt, azt mondták: a tavalyinál mindenképpen jobb szezont zárnak. Azt persze még sokan szeretnék, hogy legalább az ősz elején legyen kellemes, nyárias idő, mert az csalogathat vendégeket a tóhoz, ami pótolhatja a nyár előtti kiesést.

Előszezon nagyon nem volt a pandémia miatt, a szállások foglalása miatt elég kevés vendég volt. A főszezonban érezhetően erősödött a forgalom, de ott is inkább a hétvégék, amik tényleg erősek voltak

– nyilatkozta az ATV Híradójának egy balatoni fagylaltozó tulajdonosa.

Egy keszthelyi lángossütőben is reménykedtek, hogy a gyenge kezdés után a főszezonban elindulnak a turisták:

Arra számítottunk, hogy ebben a szezonban is sokan jönnek a nyáron, hiszen a Balaton azért az a Balaton. Ez így is lett, hálisten jó kis forgalmak voltak. Leginkább a hétvégéken, illetve a hétköznap az számított, hogy süt a nap vagy borongós az idő

– mondta az eladó.

A vendégek is azt mondják, hogy szemmel láthatón többen voltak, mint tavaly. Ebben az időjárás is sokat segített. „Szerintem is sokan voltak a Balcsin, többen mint ezelőtt. Mégiscsak voltak olyan igen nagy melegek, hogy nem lehetett kibírni sem, de volt olyan is, hogy nagyon meleg volt, aztán meg jött egy nyári zápor, az meg ugye már nem jó” – mondta az egyik járókelő.

A vendéglátósok természetesen arra számítanak, hogy az utószezonban is lesznek még turisták a tónál, ehhez viszont több napsütésre lenne szükség. Az augusztus 20-a utáni első hétvége egyelőre ebben nem segít, az esős, hűvös idő – főleg szombaton – sokakat elriasztott attól, hogy a Balatonnál töltsék a nyári szünidő utolsó napjait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik