Belföld

Lázár azzal a Csányival nyitja meg a tanévet Mezőhegyesen, akit néhány éve az ország első számú uzsorásának nevezett

Ujvári Sándor / MTI
Ujvári Sándor / MTI

Szeptember 1-jén megnyitja kapuit a teljesen felújított Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – írja közleményében a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., amelynek fenntartásában működik az iskola. A tangazdaság alapítványi fenntartású lett nemrég. A nagy szó ebben az, hogy a tanévnyitón beszédet mond Lázár János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, valamint Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány elnöke.

Lázár 2013-ban az ország első számú uzsorásának nevezte Csányit, akivel a viszály pár évvel korábbra datálható. Válaszul Csányi ironikusan felemlegette a Lázár által „jól menedzselt trafikügyet”. Mire az akkori miniszter „az országot polip módjára behálózó, magyarnak tűnő bank vezetőjének” titulálta Csányit, akinek „gazdasági túlhatalma egy demokráciában komoly kockázatot jelent” – idéztük fel a Lázárral készült idei interjúnkban. Lázár akkor azt mondta, rendezték a kapcsolatukat Csányival, együttműködnek.

Kapcsolódó
Lázár János: Orbán Viktor állja és adja is a pofonokat, de amint korrektül viselkednek vele, simulékonyabbá válik
Földdel foglalkozom, tehenekkel, lovakkal, kutyákkal. Country life! – mondja a volt kancelláriaminiszter, aki nagyinterjúnkban azért másról is beszél, például arról, hogy a sztárságának vége, de az irányt tekintve orbánabb Orbánnál.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által fenntartott Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium területén már 1,2 milliárd forint értékben valósultak meg fejlesztések, amely során megújult az iskola központi épülete, a tanműhelyek és zajlik a tanári épület rekonstrukciója – írják közleményükben. 350 diák tanul ott. Mezőhegyesen az ország egyik legmodernebb agrárcampusa jön létre, amelyhez 150 fős kollégium és sportcsarnok is épül. Utóbbiról többet itt olvashat:

Kapcsolódó
Lázár János sportcsarnokot is építtet a Mezőhegyesi Ménesbirtokon
Négyszintes lesz, forrást bőven adott a kormány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik