Belföld

Korrupcióval vádolnak 16 volt pénzügyőrt, ez vár rájuk

Vádat emeltek az ukrán határszakaszon korrupciós bűncselekményeket elkövető tizenhat volt pénzügyőr ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség befejezte az üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt elrendelt nyomozást.

A vádirat szerint a Beregsurány közúti határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőrök a Magyarország területéről Ukrajnába kilépő és általános forgalmi adót visszaigénylő emberektől rendszeresen jogtalan előnyt, jellemzően készpénzt fogadtak el az ügyintézés során.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a korrupciós bűncselekményeiket egymás tevékenységének ismeretében, az adott szolgálatban dolgozó osztályvezetők tudtával és támogatásával, rendszeres haszonszerzésre törekedve követték el 2018 novemberétől 2019 februárjáig.
A nyomozó ügyészség a 16 volt pénzügyőr vádlottal szemben 627 vádpontban, összesen 498 rendbeli, több esetben folytatólagosan elkövetett minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat a Nyíregyházi Törvényszéken. Valamennyi vádlott szabadlábon védekezik.

A közlemény szerint valamennyi korrupciós bűncselekmény büntetési tétele a halmazati szabályokra figyelemmel két évtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztés. A nyomozó ügyészség a Nyíregyházi Törvényszékre benyújtott vádiratában az előkészítő ülésen történő vádlotti beismerés esetében a legsúlyosabb esetben tíz év börtön végrehajtási fokozatú szabadságvesztést, tíz év közügyektől eltiltást és 1,5 millió forint pénzbüntetést indítványozott. Az eljárás során 81 külföldi aktív vesztegetőt sikerült beazonosítani.

Olvasói sztorik