Belföld

Gulyás a „minden eltérő véleménnyel szemben agresszíven intoleráns” európai korszellemről beszélt augusztus 20-a alkalmából

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Augusztus 20-a örökérvényű értékeket közvetít egy értékválságtól küszködő korban, amikor sokan azt szeretnék elhitetni, hogy minden viszonylagossá tehető, semmi nem tart örökké, és mindig értelmesebb a mára gondolni, mint a holnapra – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Dombóváron.

Az MTI beszámolója szerint a tolnai település várossá nyilvánításának 51. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen Gulyás Gergely úgy vélekedett: ebben a korban

az antidemokratikus módon kisebbségből is uralkodó, elfogadást hirdető, de minden eltérő véleménnyel szemben agresszíven intoleráns, önmagát abszurd módon liberálisnak nevező európai korszellem azt akarja elhitetni, hogy minden relatív és semmi nem feltétlen; hogy nem lehet feltétlen a hazához való ragaszkodás, a hit, a szeretet és az összetartozás.

Augusztus 20-a „élő cáfolata e felfogásnak, hiszen a nemzetet megtartó értékek arra emlékeztetnek mindannyiunkat, hogy nem az tart örökké, ami látható, hanem ami láthatatlan” – fogalmazott. Ez az ünnep szerinte minden magyar számára azt üzeni, hogy az államiság, az önrendelkezés, a hit, a haza és a nemzeti összetartozás az éppen aktuális érdekek felett álló olyan érték, amelyre a jövőt építeni lehet – fűzte hozzá a miniszter. Kodolányi Jánost idézve kijelentette: meg kell értenie az embernek, hogy nem véletlen, hova születik, hol él, hova tartozik, milyen nyelven beszél, mit hisz, mire teszi fel az életét, mit tagad és mit ölel magához.

Aláhúzta: ezért van a magyar kormánynak a legszélesebb körű családtámogatási rendszere Európában, ezért utasítjuk el az integráció esélyét nélkülöző bevándorlást, és az öngyilkos nyugat-európai korszellem időszakában is tudjuk, az Isten az embert férfinek és nőnek teremtette, továbbá ezért mondunk nemet a nemzeti büszkeség felszámolására tett kísérletekre és ezért tudunk különbséget tenni abszurd vágyak és emberi jogok között.

Azt mondta, a több mint ezeréves államiság joggal ad okot büszkeségre minden magyar számára. Az, hogy Magyarország egyike Európa kevés hősi államának, szerinte azt bizonyítja, hogy elődeink szervezett állami rendszert hoztak létre, önigazgatásra voltak képesek. A Szent István-i életmű több okból is meghatározó az ország léte és a nemzet megmaradása szempontjából: az állam a vérzivataros évszázadok ellenére ma is létezik, a múltját és hagyományait őrző nemzet is felette áll a változó határoknak, a kereszténység pedig a tartósság záloga volt – hangoztatta. Gulyás Gergely szerint földi életünk korlátai ismertek, egy nemzet élete azonban lehet korlátlan, amennyiben azt a benne élők folyamatosan tartalommal töltik meg.

Pintér Szilárd (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében kiemelte: a tolnai város a térséggel, a megyével és a kormányzattal ápolt jó kapcsolatának köszönhetően az utóbbi esztendőkben komoly fejlődésen ment keresztül, hiszen több milliárd forintból újult meg a település infrastruktúrája és az intézményei.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a város fejlődésében kiemelt szerepet töltenek be a vállalkozások, ezért az önkormányzat és a gazdaság szereplői között folyamatos a párbeszéd, az együtt történő tervezés, gondolkodás. Jelezte, hogy a kormányzat családpolitikájának köszönhetően egyre többen fognak építkezésbe a településen, s jó esély van a város fiatalodására, mindezt pedig segítik a rendelkezésre álló munkahelyek Dombóváron és térségében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik