Belföld

Lódarázscsípésektől esett össze egy nő a tanösvényen, csak azt nem tudta senki, pontosan hol

Facebook / Országos Mentőszolgálat
Facebook / Országos Mentőszolgálat

Pénteken délután érkezett segélykérés a Miskolci Mentésirányításra, miszerint egy idős nőt több lódarázs is megcsípett, számolt be róla Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Az allergiás asszony ájultan feküdt a Tohonya tanösvényen, valahol az Aggteleki Nemzeti Parkban. Ennél több információt nem tudott adni a bejelentő, ráadásul térerő hiányában a segélyhívás is többször megszakadt.

Tapasztalt mentésirányító bajtársunk riasztotta a legközelebbi mentőegységet és levegőbe emelte a miskolci mentőhelikoptert is, miközben folyamatosan próbálta kideríteni, pontosan hova is kérik a segítséget. Annyi biztosnak látszott, hogy Jósvafő külterületén lehet a baj, így a mentésirányító a helyi polgármester segítségét kérte, aki maga is az Országos Mentőszolgálat bajtársa

– fogalmaztak.

A poszt szerint a szakember is azonnal intézkedett és saját terepjárójával indult ő is a beteg keresésére. A polgármester helyismerete nélkülözhetetlennek bizonyult, segítségével a mentők már könnyebben megtalálták az eszméletlen beteget, akinél azonnal emelt szintű ellátásba kezdtek.

A mentéshez a helyszínen hamarosan landoló mentőhelikopter személyzete is csatlakozott, és az asszonyt végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

Kapcsolódó
Hiába könyörögtek a mentők a beteg asszonynak, nem ment kórházba
Másnap ismét el kellett látni, már sokkal rosszabb állapotban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik