Belföld

Három bűzcsapdát tettek ki Hatvanban

A hatvaniak évek óta szenvednek a várost rendszeresen ellepő bűzfelhőtől. A kellemetlen szagok miatt több hatóság és a rendőrségi is vizsgálódott, a REG Regionális Energia- és Környezetgazdálkodási Kft. (korábban Hunviron) viszont nem ismerte el, hogy a telephelyén lerakott több fajta olajos hulladékanyag lenne a bűz forrása.

A hosszú ideje húzódó vizsgálatok és eljárások ellenére a hatvaniak az elmúlt hetekben újra érezték a bűzt, ezért Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője Nagy István agrárminisztertől kért információt. Ebben azt írta, a környezetvédelmi hatóság már kötelezte a céget, hogy szüntesse meg a bűzt: vezessen be mechanikai, biológiai, fizikai, kémiai bűzcsökkentő intézkedéseket, és végeztessen bűzmérést a telephelyen, illetve azokban az utcákban, ahonnan a panaszok érkeztek a hatósághoz. Csakhogy a REG Kft. fellebbezett a határozat ellen.

Mikorra tudják garantálni az ott élőknek, hogy véglegesen megszűnik a bűz?

– tette fel a kérdést a miniszternek Ungár.

Nagy István válaszában azt írta, hogy a környezetvédelmi hatóság tavaly nyáron hulladékgazdálkodási bírság kifizetésére kötelezte a REG Kft.-t, ezt a döntést azonban a cég fellebbezése nyomán a Miskolci Törvényszék megsemmisítette. Az újabb eljárás júniusban zárult le. A határozat ezúttal bírságot nem szabott ki, viszont intézkedési terv kidolgozására kötelezte a hulladéklerakót üzemeltető céget. A REG Kft. megígérte, hogy három „távszabályozott bűzmérő készüléket” helyeznek el a környéken, a mérési jegyzőkönyveket pedig novemberig megküldik a hatóságnak. A miniszter szerint közben a REG Kft.-nek arról is gondoskodnia kell, hogy a „jelentős bűzkibocsátást okozó hulladékok folyamatos takarást kapjanak”.

Nagy István ugyanakkor azt is jelezte, hogy a hatóság e határozata sem emelkedhetett jogerőre, mert most a Hatvani Városvédő Egyesület és a város önkormányzata fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik