Belföld

Vascsővel hallgattatta el a kötekedő bátyját egy férfi Szokolyán

Vascsővel esett a kötekedő bátyjának egy 34 éves férfi Szokolyán. A váci kórház értesítette a rendőrséget, miután az életveszélyes fejsérüléseket szenvedő férfi azt állította, hogy csak elesett.

A 48 éves szokolyai férfi a kiérkező rendőröknek később bevallotta, hogy valójában attól sérült meg, hogy az öccse fejbe vágta. A 34 éves testvért előállították.

Kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondása szerint azért támadt vascsővel a történtek előtt italozó fivérére, mert nem bírta már  elviselni a kötekedő, agresszív viselkedését. Házuk pincéjéből felnyalábolt egy vascsövet, amivel az utcán veszekedő, balhézó, verekedő felé indult.

Kétszer sújtott le a testvérére, az első ütés a bátyja védekezésként felemelt karját, a második pedig a fejét találta el, amitől a földre esett. Miután a többi családtaggal hazakísért áldozat vérzése nem csillapodott, ezért mentőt hívtak hozzá.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a támadóval szemben, egyben kezdeményezték letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik