Belföld

Vádat emeltek a székkutasi tragédiát okozó traktoros ellen

Donka Ferenc / MTI
Donka Ferenc / MTI

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki halálos balesetet okozott 2019 őszén gabonaszállítás közben. A férfi Székkutas külterületén haladt a traktorral és az ahhoz csatolt pótkocsival, amikor az elsőbbségadási kötelezettséget elmulasztva bekanyarodott egy Orosháza felé közlekedő személygépkocsi elé, amelyben két felnőtt és egy gyermek utazott.

Az autó vezetője próbált vészfékezni és balra kormányozni, azonban az ütközést nem tudta elkerülni. Az ütközés következtében a pótkocsi felborult, hátsó tengelye leszakadt, míg a személygépkocsi ütközött egy szemből közlekedő autóval is, majd ezt követően a tetején többször átfordulva, egy kerítésnek is ütközve a vizesárokban állt meg.

Donka Ferenc / MTI

A sértett által vezetett kocsi valamennyi karosszéria eleme megrongálódott, motorja és váltója kiszakadt, futóműve leszakadt. A balesetben megrongálódott a harmadik személygépkocsi is, míg a személyautót vezető sofőr nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, a kiskorú utasa nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket, míg felnőtt utasa olyan súlyos koponya és egyéb sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen meghalt.

Az ügyészség szerint a traktorost terheli a felelősség a balesetért, míg a sértettnek az ütközés elhárítására reális lehetősége annak ellenére sem volt, hogy a megengedett legnagyobb sebességet jelentősen túllépte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik