Belföld

Kitálalt az ügyészségnek a volt fideszes polgármester, most utána nyomoznak

Mészáros János / MTI
Mészáros János / MTI
A pályázati pénzekkel való trükközéssel vádolják Kósát, több mint 160 millió forint van terítéken.

Rendszeresen azt hallgattuk, hogy a fürdőben a nagy emberek azt mondták, hogy neki kell nyernie, mert akkor turisztikai fejlesztésre nagyon sok pénz fog idejönni

– ehhez hasonló történetek garmadájával állt elő Rákóczifalva egykori polgármestere, Kósa Lajos (aki nem azonos azzal a Kósával, aki jelenleg a Parlamentben ül a Fidesz soraiban, korábban pedig Debrecen polgármestere is volt) az Átlátszónak adott interjújában.

A férfi először független, majd a ciklus felétől Fideszes önkormányzati képviselői pozíciót (2010-2014) töltött be a településen, majd később a polgármesteri teendőket is ellátta 2014 és 2019 között, így volt alkalma rá, hogy alaposan meggyőződjön arról, mi zajlik a színfalak mögött. Elmondása szerint nem volt hajlandó részt venni az irányított pénzosztásban, ezért a helyi fideszes vezetők apránként ellehetetlenítették a munkáját.

Miután kitöltötte mandátumát, 2020 tavaszán bejelentést tett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségen arról, hogyan próbálták a helyi fideszes vezetők rávenni, hogy bizonyos pályázati pénzek, közpénzes megbízások a szerintük megfelelő személyekhez jussanak el.

Ekkor jött a hidegzuhany, ugyanis idén januárban mégis őt hallgatta ki gyanúsítottként a NAV Észak-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága, pályázati pénzek átcsoportosítása, azoknak nem az eredeti célokra való felhasználása miatt. 

Azt mindenesetre a kihallgatás jegyzőkönyve is rögzíti, hogy Kósa nem a saját zsebébe irányította ezeket a pénzeket (160 197 505 forintot), hanem a forráshiányos önkormányzat működésére, kötelező feladatok ellátására használták fel azokat. Az ügyben jelenleg is nyomozás folyik.

Kósa az Átlátszónak több olyan projektet is ismertetett, amelyeknél az előkészítés, megvalósítás során a területi fideszes vezetés befolyásolni próbálta őt, hogy az általuk ajánlott vállalkozó kapjon megbízást, a preferált ingatlant vegye meg az önkormányzat, vagy hogy rábólintson egy általa szükségtelennek tartott pályázatra. A volt polgármester szerint attól kezdve, hogy nemet mondott az általa gyanúsnak ítélt szerződésekre, folyamatosan megnehezítették a munkáját és az általa vezetett település működését is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik