Belföld koronavírus

Kásler: A harmadik oltást mindenkinek nagyon határozottan lehet javasolni

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Egyetlen vakcina sem biztosít százszázalékos védelmet, és mivel folyamatosan csökken az ellenanyagszint, illetve az immunitás többi tényezőjének a hatékonysága az idő elteltével, a harmadik oltást mindenkinek nagyon határozottan lehet javasolni

– mondta Kásler Miklós az InfoRádiónak adott interjújában. Az emberi erőforrások minisztere azzal kapcsolatban, hogy Karikó Katalin korábban pontosította az állítását a harmadik oltással kapcsolatban, úgy vélekedett:

Karikó Katalin nyilatkozata rendkívül korrekt volt: a Pfizerrel ismételni lehet a vakcinációt. Azt azonban Karikó Katalin nem mondta, hogy a többivel ne lehetne ismételni.

Kásler szerint a tudományos közvélemény egyre inkább afelé mozdul el, hogy az úgynevezett heterológ vakcinációt célszerű alkalmazni, mert a védettséget rohamszerűen, nagyon határozottan megnöveli. Mint mondta: a tudományos álláspont az, hogy az mRNS-vakcinák után a másik kettőből, tehát vagy az elölt vírusvakcinákból vagy vektorvakcinából kell a harmadik oltást adni és fordítva.

A delta variáns terjedésével kapcsolatban úgy fogalmazott, „nagyon aggasztó jelenségeket tapasztalunk”, hiszen

  • Izraelben egy hét alatt megháromszorozódott a fertőzöttek száma, pedig a két Pfizer-oltást a lakosság döntő többsége megkapta,
  • Angliában öt hét alatt megötszöröződött a fertőzöttek száma,
  • Hollandiában olyan meredek a fertőzés dinamikája, hogy egy hét alatt egységnyi lakosra vetítve utolérték Angliát.

Egyúttal jelezte, hogy noha a szennyvíz víruskoncentrációja jelen pillanatban nagyon alacsony hazánkban, a másik nagyon lényeges, az R-tényező, ami azt jelenti, hogy egy fertőzött hány további embert képes megfertőzni, 17 nappal ezelőtt 0,6-ről emelkedni kezdett, hét nap alatt elérte az 1-et, és attól kezdve efölött van.

Ha a magyarországi nagyon magas átoltottság mellett az R-tényező elindul, ez azt jelenti, hogy valamilyen eddig nem ismert, minden valószínűség szerint az indiai mutáns szaporodása jelenti a változást

– jelezte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik