Belföld

Ketten is feltekertek biciklivel az autópályára múlt héten – videó

A szeszélyes és szélsőséges időjárás orvosmeteorológiai szempontból is rendkívül nagy hatással van a közlekedőkre. Talán ez okozta azt, hogy egy férfi csütörtökön az M1-es autópályán, egy másik illető pedig vasárnap kora reggel az M3-as leállósávján tekert, írja közleményében a Magyar Közút.

Mind a két esetben közös, hogy szerencsére nem történt baleset és személyi sérülés sem. A Magyar Közút arra kéri a közlekedőket, hogy soha, semmilyen körülmények között ne kövessék ezeket a rossz példákat, amelyeket a KRESZ is egyértelműen tilt.

Hozzáteszik, a KRESZ előírásai feketén-fehéren leírják, hogy a gyorsforgalmi utakon csak olyan járművekkel szabad közlekedni, amelyek sík úton is legalább 60 km/órás sebességgel képesek haladni. Más járművek közlekedése szigorúan tilos. Ráadásul a leállósávot is csak meghatározott járművek használhatják folyamatos haladásra. Tehát az M1-es és M3-as autópályán kerékpározó személyek több szabálytalanságot is elkövettek. Ráadásul ezzel rendkívül nagy veszélybe is sodorták magukat. Szerencsére egyik esetnél sem történt baleset vagy személyi sérülés.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. határozottan felhívja a közlekedők figyelmét, hogy nincs az a szituáció, amiért érdemes ilyen mértékű szabálytalanságot és veszélyes helyzetet bevállalni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik