Mihádák Zoltán / MTI
Belföld

Kigyulladt egy munkásszálló a VIII. kerületben, többen a tetőre menekültek

Tűz volt egy munkásszállóként működő budapesti VIII. kerületi épület második emeletén a Koszorú utcában vasárnapra virradóra, a lángok a tetőszerkezetet és a szomszédos épület tűzfalát is elérték. Az érintett épületeket kiürítették, több ember a tetőre menekült – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján vasárnap.

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

A tájékoztatás szerint a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, nyolc vízsugárral elfojtották a lángokat. A tetőről négy embert hoztak le. Az égő tetőszerkezet alatti lakásból egy orvosi palackot és egy gázpalackot kihoztak.

A katasztrófavédelem mobil laborja méréseket végzett, egészségre káros koncentrációt nem mutattak ki a levegőben.

A rendőrség büntetőeljárást indított a tűzeset ügyében – mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-nek. Csécsi Soma közlése szerint senki nem sérült meg. Egy embert előállítottak, akit gyanúsítottként hallgatnak ki.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.