Belföld

Vádat emeltek a férfi ellen, aki szíven szúrta ismerősét a pécsi munkásszállón

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Emberöléssel vádolja a Baranya Megyei Főügyészség azt a férfit, aki tavaly októberben szíven szúrta ismerősét Pécsett.

Gácser Zsuzsanna, a Baranya Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a terhelt beismerte a bűncselekmény elkövetését az eddigi büntetőeljárás során.

A vádirat szerint a férfi tavaly augusztusban költözött a város szélén lévő, munkásszállóba, ahol a későbbi áldozat is lakott. A két férfi kezdetben jó kapcsolatban volt egymással, együtt jártak szórakozni, barátságuk azonban meglazult, miután a vádlotthoz költözött a barátnője.

Az ominózus este a terhelt a barátnőjével és egy közös ismerősükkel italozott a munkásszálló egyik szobájában, amikor megérkezett a sértett. Őt a férfi elküldte, a sértett el is ment a szobából, azonban a vádlott követte őt.

A két férfi között szóváltás alakult ki, a férfi többször megütötte az ismerősét, majd edényeket, tányérokat vágott hozzá. Ezután pedig felvett az asztalról egy több, mint 20 cm pengehosszúságú kést és megvágta, valamint nagy erővel szívtájékon szúrta áldozatát. Ezután a késelő elhagyta a helyszínt, őt a rendőrök másnap állították elő.

A megkéselt személy olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, életét még azonnal érkező szakszerű orvosi segítség sem mentette volna meg. Az elkövető öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztést kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik