A dunakeszi társasház rejtélye – Poltot, Orbánt kérdezte Vadai Ágnes

A legfőbb ügyész ezt feljelentésként értékelte, a kormányfő passzolta a válaszadás jogát, majd egy gyurcsányozós kioktatás érkezett.

Vadai Ágnes A dunakeszi társasház rejtélye címmel írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott Orbán Viktornak és Polt Péternek a DK előválasztáson induló dunakeszi jelöltje kérésére.

A „rejtélyt” ismertetve az ellenzéki képviselő felidézte, hogy Dunakeszi polgármestere 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott Dióssi Csaba, aki a 2010-es évek elejétől saját telkén, saját cégével tízlakásos társasházat építtetett, majd a lakásokat – a cégből kiszállva és a CSOK-ot fölvéve – édesapjával közösen olcsón megvette, úgy, hogy a cégnek az alacsony vételár ellenére is alig 8 milliós vesztesége keletkezett.

A szövevényes ügyről korábban a Magyar Narancs írt, többször is.

Kapcsolódó
Kapcsolódó

Vadai Ágnes arról kérdezte a legfőbb ügyészt:

Polt Péter a kérdést feljelentésként értékelte, azt a nyomozó hatósághoz továbbította.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Főigazgatósága a feljelentés kiegészítését rendelte el.

Az elbírálásról a hatóság tájékoztatja majd Vadai Ágnest, aki a miniszterelnökhöz szóló kérdésében külön kitért arra, hogy a Ptk. a polgári jogügyleteknél nagy hangsúlyt fektet a jó erkölcs szabályaira. Ezért arra várt választ a miniszterelnöktől:

Orbán Viktor nem válaszolt. Varga Judit sem. Az igazságügyi miniszter államtitkárát, Völner Pált bízta meg ezzel, aki azonban szintén nem reagált a dunakeszi rejtélyre.

Annyit javasolt Vadai Ágnesnek, hogy

mielőtt a »jó erkölcs« szabályairól intéz kérdést Miniszterelnök úrhoz, hasonló intenzitással vesse bele magát Gyurcsány Ferenc és az Altus Rt. ingatlanügyeinek rejtelmeibe.

Mivel korábban a Legfőbb Ügyészség jó erkölcs megsértése miatt nyújtott be keresetet az Altus Rt. ellen, azt tanácsolta a DK-képviselőjének, ha a jó erkölcs mércéjét akarja tanulmányozni, úgy jelenlegi frakcióvezetőjének múltját dolgozza fel először.