Belföld

Dunakeszi polgármestere felvette a CSOK-ot, hogy saját családi cégétől vegyen lakásokat

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

Dunakeszi fideszes polgármestere, Dióssi Csaba családi vállalkozásának vezetőjeként építtetett egy tízlakásos társasházat, ezután kiszállt a cégből, és még a CSOK-ot is felvette, hogy a családi vállalkozástól megvehesse a lakásokat – írja a Magyar Narancs.

A négygyerekes Dióssi Csaba 2011-es vagyonnyilatkozata szerint 2004-ben vásárolt egy 1699 négyzetméteres, akkor még beépítetlen építési telket a városban, ami az azóta felépült társasház tulajdoni lapja szerint megegyezik az ingatlan területével. Az építtető az 1996-ban alapított Turan Bt. volt, amelynek vezető tisztségviselői feladatait egészen 2016-ig Dióssi látta el, azóta 24 éves fia az ügyvezetője és tulajdonosa, a kültagok között pedig a polgármester csaknem 80 éves édesapja is feltűnik.

A Magyar Narancs cikke szerint a társasházban Dióssi Csaba és apja fejenként 5-5 lakást vásárolt meg, a tulajdoni lapok szerint nyolc lakást 2017-ben, kettőt pedig 2019-ben vásároltak meg a családi cégtől.

A Dióssi tulajdonában lévő ingatlanok szerepelnek az idei vagyonnyilatkozatában is. A polgármester hivatali jövedelme jelenleg bruttó 820 ezer forint, ezen felül ingatlan-bérbeadásból további bruttó 905 ezer forintot keres. A dunakeszi lakásokon túl egy budapesti lakásban és egy szigetmonostori üdülőben tulajdonrészes, jelenleg gazdasági társaságban nincs tisztsége és érdekeltsége. Állampapírban jelentős megtakarítása van (62 millió forint), de komoly tartozás (21,5 millió forint) is terheli.

A tulajdoni lapokon nincs nyoma nagyobb hitelnek, de egy 9,8 millió forintos családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) fel van tüntetve. 

Az elmúlt években a Tura Bt.-nek néhány millió forintos árbevétele volt, kivéve 2017-ben és 2019-ben, amikor nettó 202 és 60 millió forintot sikerült elérnie – ebben a két évben vásárolt lakásokat Dióssi és apja a cégtől.

A lap információi szerint Dióssi a családtagjai számára is megvásárolt és építtetett lakásokat a társasházban, a polgármester az ezzel kapcsolatos kérdésekre nem válaszolt. Egy korábbi, a Dunakeszi Postnak adott interjújában azonban úgy fogalmazott, egy családi ház „komfortját feladva egy társasházat építettünk, hogy együtt maradhassunk a gyerekekkel, de meglegyen az önállóságuk. Így édesapám is ide költözhetett. Három generáció él együtt, egymásra számítva, mégis külön.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik