Belföld

A magyar kommunisták egyetértenek a kormány homofób törvényével

– Mi a véleménye Elnök Úrnak arról, hogy a pedofiltörvény miatt politikailag mind az Európa Bajnokságon, mind pedig külföldi országokban is támadták Magyarországot.

– Nézze, ha nem lett volna a pedofiltörvény, akkor valami másért támadták volna Magyarországot.

Miután megdicsérte a magyar futballcsapat teljesítményét, Thürmer Gyula ezzel mondattal magyarázta azt a széles körű felháborodás-hullámot, amely a homofób elemeket tartalmazó magyar törvény miatt alakult ki Nyugat-Európában. A Munkáspárt elnöke Youtube-os videóinterjújában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyon egyetért a kormány által elfogadott szabályozás minden részletével.

A pártelnök a kedden közzétett alákérdezős beszélgetésben azt állította, hogy a „nyugati liberális világ” tíz éve támadja az országot, azért hogy eltüntessen mindent, ami „a tőke korlátlan hatalmát akadályozza”. Thürmer szerint a hagyományok, a nemzetállam és család ellen egyszerre folyik a támadás, de az Orbán-kormány főleg a migrációval kapcsolatos intézkedéseivel „húzta ki a gyufát”.

Thümer szerint a pedofilok elleni fellépés „nagyon helyes dolog” volt, és azt is nagyon helyesnek tartja, hogy homoszexualitás ügyében megvédik a kiskorú gyerekek jogait. A gyermekeknek szerinte 18 éves koruk után maguknak kell eldönteniük, hogy milyen irányba fejlődjenek.

Thürmer a törvénnyel kapcsolatban egyetlen ponton értetlenkedett. Azt mondta, ha ő lett volna a miniszterelnök, a két ügyet nem kapcsolta volna össze. De mivel a „gyufa így is ki van húzva, meg úgy is ki van húzva”, a véleménye szerint a kormány joggal számíthatott arra, hogy mindenképp támadás indul a szabályozás valamelyik eleméért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik