Belföld

Másfél év után merte elmondani egy 11 éves lány az anyjának, milyen szörnyűségeket művel vele a nevelőapja

Letartóztatott a bíróság egy 27 éves férfit, mert rendszeresen szexuális cselekményt végzett a 12 év alatti nevelt lányával. A férfi a feleségével és három közös kiskorú gyermekükkel, valamint a nő előző kapcsolatából 2008-ban született lányával lakott közös háztartásban egy Fejér megyei kis településen.

A megalapozott gyanú szerint a férfi tavaly év elejétől kezdődően hetente többször is szexuális cselekményt végzett a nevelt lányával. Cselekménye akkor lepleződött le, amikor a kiskorú idén június 22-én  elmondta az anyjának a történteket, aki feljelentést tett a rendőrségen.

A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősített szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt tett indítványt  a férfi letartóztatására, mert fennáll a bűnismétlés, valamint a férfi és a kiskorú közötti kapcsolat folytán annak a veszélye, hogy a gyanúsított megnehezítené a bizonyítást. Továbbá a bűncselekmény törvényi fenyegetettsége okán a terhelt szökésének, illetve elrejtőzésének veszélye is megállapítható.

A bíróság egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a férfit.  A bíróság döntése ellen a terhelt és a védője is fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik