Belföld

48 fokos az aszfalt az M7-es autópályán

A Magyar Közút mérnökségi szakemberei nemrég az M7-es autópálya elválasztósávjában zajló kaszálási munkákról készítettek hőkamerás felvételeket, amelyeken jól látszik, hogy mennyivel forróbb az aszfalt, mint az út menti környezet. Az elválasztósávban lévő növényzetnél 32 fok körüli a hőmérséklet, míg az autópálya lehajtó ágán, ahol kisebb a forgalom és az autók menetszele is kevésbé „hűti” a burkolatot, ott már közel 49 fokot mértek.

És akkor arról nem is beszéltünk még, hogy az aszfaltozási munkáknál jóval 100 fok feletti hőmérséklet a jellemző! Ilyen időjárási körülmények között ez azt is jelenti, hogy egy friss aszfaltozásnál még a szokásosnál is több időt kellett várni, hogy megfelelő hőmérsékletre hűljön vissza a burkolat

– írták.

Az elmúlt napokban valamennyi munkaterületre és munkahelyre kiterjedően hőségriasztást rendelt el a cég, a közlekedőket pedig kérik, hogy a következő napokban is fokozott óvatossággal vezessenek, hiszen a hőség orvosmeteorológiai szempontból is megviseli a járművezetőket, emiatt érezhetően sok a közúti baleset is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt. (@magyarkozut) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik