Belföld

Végrehajtó vasalta be Bayer Zsolton a Hadházynak járó 300 ezres sérelemdíjat

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI

A végrehajtó végül bevasalta Bayer Zsolton azt a 300 ezer forintomat, amit az ellene indított perben ítélt meg a bíróság – írja Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.

A Kúria még tavaly őszi ítélete alapján Bayer Zsolt kormánypárti publicista megsértette Hadházy Ákos független parlamenti személyiségi jogait. Azzal a döntéssel helyben hagyták a másodfokú ítéletet, amely szerint Bayer 300 ezer forint sérelemdíjat köteles fizetni Hadházynak, valamint bocsánatot kell kérnie tőle.

Bayert – aki egyben a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa – blogján közölt írása miatt vonták felelősségre. 2017. október 31-én ugyanis többek közt azt írta: „át lehet vonulni a városon egy transzparenssel, amire az van írva: Hadházy geci, Szél Detti nyeli.”

Majd, egy hónappal később, november 26-án azt írta: „Hadházy egy utolsó, szemét, becstelen gazember.” A publicista azért bírálta a képviselőt, mert azt állította, a kormány nem mond igazat a nemzeti konzultáció visszaküldött íveinek számáról.

Bayer korábban azt mondta, majd ötforintosokban fogja kifizetni Hadházynak a díjat. Nem tette meg semmilyen formában.

„Miután rájött, hogy maximum pár száz forintot vagyok így köteles elfogadni, történeteket talált ki arról, hogy majd az ő követői apránként állnak jót helyette, aztán meg hogy ő leadta a pénzt a képviselői irodaházban. Nos, egyik sem volt igaz, az irodaház portáján a parlamenti őrség nem is vehet át küldeményeket, postán pedig egyetlen, pécsi feladó küldött egy kis dobozt, amelyikben akár ötforintosok is lehettek, de azt bontatlanul visszaküldtem” – írja most Hadházy.

Ennek a szórakozásnak vetett most véget a végrehajtó, aki a költségekkel együtt 379 ezer forintot hajtott be Bayertől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik