Belföld

„Megöllek te szemét!” – szívtájékon szúrta agresszív férjét egy gyömrői nő

police.hu
police.hu

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 49 éves gyömrői nővel szemben, aki közel két két évvel ezelőtt késszúrásokkal viszonozta az agresszív férje ütéseit. A Pest megyei nyomozók ugyanis lezárták a nyomozást, s már az ügyészségen van az ügy.

A nyomozás adatai szerint a 49 éves nő és 42 éves férje között féltékenység miatt veszett össze az ominózus este. A gyanú szerint a férj többször ököllel arcon és fejen ütötte nejét, mire az asszony válaszul kétszer mellkason, egyszer köldöktájékon szúrta férjét, miközben kiabálta, hogy: „Megöllek, te szemét!”. Az orvosszakértői vélemény szerint az egyik szúrás következtében a szívburok lemezei közé vér került, állapotát életveszélyesnek minősítették.

police.hu

A nő beismerte a bűncselekményt, ám önvédelemre hivatkozott. Elmondta, hogy férje folyamatosan, szinte heti rendszerességgel bántalmazta. Legtöbbször ököllel verte és rugdosta ahol érte. A végzetes estén történtekkel kapcsolatban azt mondta, többször szúrt az áldozat mellkasa irányába, „ami tőlem kitelt” – fogalmazott.

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya lezárta a nyomozást az emberölési kísérlettel gyanúsított asszony ügyében, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik