Belföld

„Szálljon ki a kocsiból, és menjen gyalog” – Karácsony üzent a dugókra panaszkodó fideszeseknek

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Karácsony Gergely is ott volt az MSZP-s Tóth Csaba jelöltbemutatóján szerdán a XIV. kerületben. A főpolgármester elmondta, hogy habár voltak vitáik a Zuglót jelenleg is képviselő szocialista politikussal, aki az MSZP-Párbeszéd mellett a DK támogatását is élvezi az előválasztáson, mégis úgy gondolja, hogy olyan emberre kell bízni a választókerületet, aki annyira ismeri Zuglót, mint Tóth Csaba.

Farkas Norbert / 24.hu

A főpolgármester hozzátette, hogy a körzetben a Momentum által támogatott Hadházy Ákos munkáját sokra tartja ugyan, de pártja Tóthot támogatja az előválasztáson.

Szerdán a 24.hu is beszámolt arról, hogy kizárólag fideszes vezetésű budapesti önkormányzatok kaptak pénzt a kormánytól útfelújításra.

Ezt a pénzt a fővárostól vette el a kormány

– ezt már a sajtótájékoztatót követően mondta lapunknak Karácsony Gergely.

Arra utalt, hogy volt egy fideszes módosító indítvány a költségvetéshez, ami 5 milliárd forintot vont el a fővárosi önkormányzatoktól a szolidaritási adó emelésével, arra hivatkozva, hogy a főváros igazságtalanul osztotta el az útfelújításokat. Ez viszont szerinte nem igaz, mert két kormánypárti kerületben történtek a legnagyobb felújítások. A főpolgármester hozzátette, hogy a többségében ellenzéki kerületekben is olyan emberek élnek, akik szeretnének közlekedni, és szerinte azt a bűnt, amivel vádolták őket, ők nem követték el, a kormány viszont igen.

A budapesti dugókról is kérdeztük a polgármestert. Fideszes politikusok a napokban egymás után posztolják ki, hogy milyen nehéz közlekedni a fővárosban. Hollik István például a város közepén haladt nehezen:

Hát szálljon ki a kocsiból, és menjen gyalog

– üzente Karácsony azoknak a politikusoknak, akik arról írnak, hogy egy kilométert 20 perc alatt lehet megtenni.

A főpolgármestert továbbra is támadják a körúti biciklisávok miatt, de szerinte dugó azért van, mert egyszerre újítják fel a 3-as metrót, a pesti alsó rakpartot és nemsokára a Lánchidat, valamint a Blaha Lujza teret. Arra a kérdésünkre, hogy miért egyszerre újítják fel őket, Karácsony úgy válaszolt:

két kritika van, az egyik hogy nem csinálunk semmit, a másik hogy túl sok beruházás van. Döntse el a Fidesz, hogy van-e rajtam sapka vagy nincs.

Hozzátette, hogy a felújításokat a nyári szünet környékén szokták elvégezni, és most is ezt teszik. A budapestiek türelmét pedig köszönik.

A Rác fürdővel kapcsolatban is kérdeztük a főpolgármestert, miután Fürjes Balázs a 24.hu-nak adott interjújában arról beszélt: „Nehéz krokodilkönnyeket hullatni azért a Városházáért, amely ötmilliárd forintért vesz meg egy luxusszállodát, vagyis a Rác Fürdőt és a hozzá kapcsolódó hotelt. Teszi ezt úgy, hogy egyetlen külföldi vagy magyar ingatlanbefektető, szállodaüzemeltető sem jelentkezett a pályázatra.”

„Nem is értem államtitkár úr felvetését, hagynunk kellett volna, hogy veszendőbe menjen?” – kérdezett vissza Karácsony, aki szerint a Tarlós-időszak rossz döntései miatt lehetetlen helyzetbe került a fővárosi önkormányzat, és a már befektetett értékeikért kellett licitálniuk. Elmondta, hogy a valódi piaci érték töredékéért vásárolták meg a Rác fürdőt, ez pedig szerinte az egyedüli helyes hozzáállás volt az önkormányzattól. Az államnak amúgy elővásárlási joga van, az önkormányzat pedig a kormány döntése után tud határozni arról, hogy saját maga üzemelteti a fürdőt és a szállodát, vagy kiosztja a feladatot másnak – közölte Karácsony.

Hadházyt lehangolta Karácsony kiállása

Karácsony zuglói állásfoglalását Hadházy Ákos, a kerület másik ellenzéki jelöltje nem hagyta szó nélkül. Hadházy szerint lehangoló, hogy „több parlamenti párt és az egyik miniszterelnök-jelölt” – vagyis Karácsony – is kiállt Tóth Csaba mellett. Az országgyűlési képviselő Tóth nevének említése nélkül felidézte, hogy a zuglói szocialista néhány hete azt nyilatkozta: egy politikus akkor is maradjon lojális a pártjához és hallgasson, ha akkora disznóságot lát belül, mint amilyen trafikmutyi volt.

Hadházy szerint nemcsak az áll a korrupció pártján, aki lop, hanem az is, aki félelemből, személyes érdekből vagy rosszul értelmezett lojalitásból szemet huny felette.

Van, aki fél az ásótól, van, aki nem. Az ásóval nem lehet kompromisszumot kötni, csak megalkudni lehet vele. Csak azt nem érdemes, mert akkor az lesz, amit az ásó akar. Nem csak a választás előtt, hanem a választás után is

– írta Hadházy facebook-oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik