Belföld

Kirakta a gyereket, majd nagy gázzal elütötte az exe barátját egy férfi

Emberölés kísérlete miatt indítványozta a Fejér Megyei Főügyészség bűnügyi felügyeletét egy férfinak, aki szándékosan elütötte Székesfehérváron a volt élettársa barátját, amely következtében a férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

A gyanúsított tíz évig élt élettársi kapcsolatban egy nővel, amely a férfi féltékenysége miatt megszakadt. Ezt követően a nő megismerkedett a sértettel, akivel 2020-ig élettársi kapcsolatban élt, és utána is barátok maradtak. A férfi tudott a nő új kapcsolatáról, amely miatt többször hívta telefonon és üzeneteket is küldött neki.

A gyanúsított kedd délután kocsival hazavitte a nővel közös gyermeküket, majd a közelben várakozott. A sértett megjelent a nő háza előtt, és amikor észrevette a gyanúsítottat, gyalog elindult az irányába.

A kocsiban ülő férfi ekkor betolatott az egyik ház mögötti parkolóba, majd onnan kikanyarodva nagy gázzal elindult az exe barátja felé, és elütötte őt, amely miatt a sértett felcsapódott a gépkocsi motorháztetejére.A sofőr a kocsival gyorsított, majd 8 – 10 méter megtétele után az elütött férfi a kocsiról az aszfaltra esett.

A gyanúsított távozott a helyszínről, majd néhány perc elteltével gyalog visszatért. Az elgázolt férfi kétoldali koponyatörést, kemény agyhártya alatti vérzést, agyzúzódást, valamint tüdőzúzódást szenvedett, amely sérülések életveszélyesnek tekinthetők.

Az elkövető akár 15 év börtönt is kaphat bizonyítottság esetén. A Székesfehérvári járásbíróság nyomozási bírája ügyészi indítványnak helyt adott és szökés, elrejtőzés miatt elrendelte férfi nyomkövetős bűnügyi felügyeletét. A bíróság döntése végleges.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik