Belföld

Polt Péter: Négy embert letartóztattak költségvetési csalás gyanúja miatt Komlón

MTI/Soós Lajos
MTI/Soós Lajos

3 hete a 7300.hu portál arról írt, hogy őrizetbe vettek egy komlói nagyvállalkozót költségvetési csalás gyanújával. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő ezzel kapcsolatban küldött kérdéseket, Polt Pétertől pedig a héten meg is érkezett a válasz.

Eszerint az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága folytat nyomozást „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt”.

A nyomozás eredményeként május 11-én összehangolt, 16 helyszínt érintő eljárási cselekmények keretében a nyomozó hatóság kutatást tartott több komlói cég székhelyén, de „önkormányzati szervnél, intézménynél, illetve önkormányzati cégnél sem vagyont érintő kényszerintézkedés, sem más eljárási cselekmény foganatosítására nem került sor.”

Polt Péter válaszából az is kiderült, hogy az ügyben

eddig összesen 10 embert hallgattak ki, akik közül négyen letartóztatásban, hatan szabadlábon védekeznek.

A legfőbb ügyész hozzátette, hogy a büntetőeljárás nem érint egyetlen olyan beruházást vagy projektet, mely részben vagy egészben uniós támogatásból valósult volna meg, illetve „a rendelkezésre álló adatok alapján az ügyben nem érintett önkormányzati vagy parlamenti képviselő, illetve tisztségviselő sem.”

A 7300.hu korábban arról is írt, hogy az őrizetbe vett vállalkozó érintett a Komlón folyó beruházásokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik