Belföld

17 milliót sikkasztott egy 81 éves gondozott számlájáról az idősotthon fenntartója

Jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Nagyatádi Járási Ügyészség azzal az 50 éves nővel szemben, aki összesen 17 millió forintot emelt le a gondjaira bízott nyugdíjas bankszámlájáról.

Az elkövető a működési engedély visszavonásáig tulajdonosa és fenntartója volt az egyik Somogy megyei idősotthonnak. A 81 éves áldozat az otthonba költözésekor egyebek mellett meghatalmazást adott a vezetőnek arra is, hogy szükség esetén rendelkezzék a bankszámlája felett.

A nő a bizalmi viszonyt kihasználva az idős személy tudta és beleegyezése nélkül 2018 nyarán többször vett fel készpénzt a sértetti számláról összesen 17 millió 408 ezer forint összegben, amelynek egy részét ismeretlen célra fordította, azonban 10 millió forintot otthonának szekrényében rejtegetett, míg közel 1 millió forintot az idősotthon irodájában tartott.

A nagyatádi rendőrök az elsikkasztott pénzből 10 millió 900 ezret foglaltak le, valamint az elkövető ezidáig további 5 és fél milliót fizetett meg a sértettnek. Az ügyészség 3 év 6 hónap börtönt kért az elkövetőre előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik