Belföld

Elütötte, autója alatt vonszolta a biciklis kislányt a cserbenhagyó

police.hu
police.hu

Súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki 2019 decemberében ittasan autóval elütött, majd autója alatt vonszolt egy kerékpározó lányt Kiskunhalason, majd gyalog lelépett a helyszínről.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség három év letöltendő börtönt, öt év közúti vezetéstől eltiltást, és három év közügyektől eltiltást kért a sofőrre.

Hozzátette, a vádlott az ittas vezetést és a súlyos testi sértésben beismerte a tettét, de a segítségnyújtás elmulasztásában nem érezte magát felelősnek.

A vádirat szerint a férfi 2019 december 13-án este ittasan vezette a járművét Kiskunhalason. A közvilágítás működött, éjszakai látási viszonyok mellett az aszfaltozott úttest nedves volt. A biztonságos vezetésre alkalmatlan ittas sofőr egy kereszteződéshez érve a jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a védett utcán balról érkező és egyenesen továbbhaladni szándékozó kerékpárosnak.

police.hu

Megállás nélkül, gyorsítva hajtott be a kereszteződésbe és elütötte a 13 éves kerékpáros lányt, aki fékezett és az uralmát elvesztve az úttestre esett. A biciklis a sofőr autója alá került, az ittas férfi pedig a lányt az autó alatt mintegy 30 méteren át vonszolta.

A balesetben a kiskorú a fején és testszerte számos, nyolc napon túl gyógyuló csonttöréses sérülést szenvedett, amelyek szerencsére maradandó fogyatékosság nélkül gyógyultak. A sofőr a balesetet észlelve kiszállt az autóból és gyalogosan próbált elmenekülni anélkül, hogy sérült áldozatának segítséget nyújtott volna.

police.hu

A közelben tartózkodó rendőrjárőrök azonban elfogták a futva menekülő férfit. Az egyenruhások az autó alá beszorult, segítségért kiabáló lány testéről a gépjárművet járókelők segítségével leemelték és a lányt kihúzták a kocsi alól. A rendőrök a sofőrt őrizetbe is vették.

A cserbenhagyónak egy másik bűncselekményért is felelnie kell, mert 2019 augusztusában ittasan és nyugtató hatása alatt vezetett Kiskunhalason. Az  ügyészség három év letöltendőt és öt év vezetéstől eltiltást kért a súlyos testi sértést okozó ittas járművezetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával  megvádolt sofőrre, aki jelenleg is a BV vendégszeretetét élvezi egy korábban kiszabott bűncselekmény elkövetései miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik