Belföld

Frölich Róbertet választották főrabbinak

Kallos Bea / MTI
Kallos Bea / MTI

Megerősítette Frölich Róbert országos főrabbivá választásáról szóló döntést a Mazsihisz közgyűlése – derül ki a 24.hu-nak küldött közleményből.

Frölich Róbert megatározó szereplője a neológ irányzat hitéletének már évtizedek óta. A főrabbi 1993 óta a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetője, ezt megelőzően három budapesti körzetben – a Dózsa György úti zsinagógában, az újpesti zsinagógában és a Páva utcai zsinagógában – látott el rabbinikus tevékenységet. 1994 és 2012 között a Magyar Honvédség Tábori Rabbinátusának vezető rabbija volt, 1995 és 2012 között dandártábornoki rendfokozatban szolgált. Dr. Frölich Róbert volt már korábban országos főrabbi, 2015 és 2018 között, megbízatásáról 2018. április 11-én mondott le.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke gratulált az új országos főrabbinak, és hozzátette:

Volt három olyan évünk, amikor én elnök voltam, ő pedig országos főrabbi volt, és ebben az időszakban is harmonikusan tudtunk dolgozni, abban reménykedem, hogy a ciklusomból fennmaradó következő két esztendőben is folytatjuk ezt a gyakorlatot. Azt várom dr. Frölich Róbert főrabbitól, hogy segít békét és nyugalmat teremteni a közösségen belül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik