Belföld

Betépve, jogsi nélkül vezetett a rendőrségre egy miskolci férfi

Nem gondolta túl a rendőrségi idézését az a 47 éves miskolci férfi, akit kedd délelőtt a Szeles utcában vontak intézkedés alá Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály egyenruhásai. A férfi tolt egy kis kábítószert, aztán kocsiba ült, hogy beautózzon a kapitányságra egy másik ügye miatt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a sofőr zavartan viselkedett az intézkedés során, és a mozgása is koordinálatlan volt. A sofőr elismerte, hogy a vezetés megkezdése előtt bódító hatású szereket vett be, illetve jogosítvánnyal sem rendelkezik.

A férfit a járőrök előállították mintavétel céljából, melyek során drogtesztet is alkalmaztak vele szemben, mely pozitív értéket mutatott. Az eljárás során a rendőrök azt is megállapították, hogy a férfinak aznapra volt jelenése a rendőrségen egy korábbi közlekedési bűncselekmény miatt, gyanúsítotti kihallgatás végett.

A rendőrök büntető eljárást indítottak a sofőrrel szemben bódult járművezetés gyanúja miatt, valamint engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást is kezdeményeztek, és őrizetbe is vették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik