Belföld

Dobrev Klára: Csak Orbán Viktor lesz szomorú az előválasztás után

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Szerinte a gyurcsányozás ötlettelen, a fideszesek pedig nagyon okosnak hiszik magukat, de ők még okosabbak

A DK miniszterelnök-jelöltje a Népszavának adott interjúban azt mondja, nem fontos, hogy a Fidesz szerint az összes ellenzéki miniszterelnök-jelölt a férje, Gyurcsány Ferenc bábja. Dobrev Klára úgy véli: ez csak azt jelzi, a „Fidesznek nincs új ötlete”, hiszen gyurcsányoztak az önkormányzati választásnál is, mégis az ellenzék nyert Budapesten, a „legtöbb vidéki nagyvárosban”.

Számított rá, hogy Karácsony Gergely elindul, arról nem tudott, hogy új mozgalmat is indít. Ezzel sincs baja, úgy véli, „minél több mozgalomban hallatják hangukat a civilek, annál nagyobb az esély a kormányváltásra”. Természetesnek tartja, hogy ő a „Sokak Magyarországával”, Karácsony Gergely a 99 százalékkal kampányol, hiszen ez a legnagyobb gond Magyarországon.

A Fidesz kormány hatalomgyakorlása miatt nagyon kevesen vannak, akik jól jártak az elmúlt években, de a többség küszködik.

Erről szól majd az ellenzéki pártok közös minimumprogramja.

Dobrev Klára szerint hiába szervezik ki a forrásokat, lesz mozgástér egy esetleges kormányváltás után. Azt nem árulja el, pontosan miként akarják visszavenni  „az elrabolt vagyonokat”, visszaállítani a jogállami kereteket. Ezt politikusként, pénzügyi jogászként is lehetségesnek tartja.

Tudom, hogy a Fidesz rém okosnak tartja magát, ám azt nem tudja, hogy mi még okosabbak vagyunk.

A koalíciós kormányzás mindenképpen előnyös lenne az országnak, mert valójában nem Orbán Viktor „egyszemélyben kierőszakolt” döntései jelentik a kormányzást, hanem az, ha kompromisszumra jutnak a pártok, a szakszervezetek, a civilek.

Szerinte maga a NER a magyarázat az ellenzéki összefogásra. Dobrev Klára nagyon örülne, ha 2026-ban már egymás ellenfelei lennének a választáson. A mostani előválasztást egy futóversenyhez hasonlítja, ahol azért sem gáncsolják el egymást, hogy valóban a „leggyorsabb” győzzön. Neki később ugyanis már olyan futóval kell  versenyeznie, aki gáncsolni fog, kiássa vagy elmocsarasítja a salakot előttük a futópályán.

Kormányzóképesség, határozottság, tapasztalat, nemzetközi háttér.

Az EP alelnöke szerint ezek szólnak mellette. A többi ellenzéki miniszterelnök-jelöltről sem mondana rosszat, de nála még az is  számíthat, hogy nő. Szerinte Magyarország ugyanis olyan empatikus, de kemény, határozott vezetőkre vágyik, mint Angela Merkel, Ursula von der Leyen. 

Az interjúban Dobrev Klára bírálja a közmédiát, a kormány sikerpropagandáját és járványkezelését, majd jelzi, lehetetlen a Fidesszel a kompromisszum, mert

Orbán csak akkor érzi magát győztesnek, ha mindenki más a padlón van rajta kívül.

Ezzel magyarázza azt is, hogy az ellenzéki előválasztásnak csak győztesei lesznek. Ő győzelemre készül, oka a szomorkodásra pedig csak egy embernek lesz.

Ez a valaki pedig Orbán Viktor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik