Belföld

A NAV nyomozói vizsgálják, miként lett a 110 milliós útból kátyútenger – videó

Harangozó Tamás / Facebook
Harangozó Tamás / Facebook
Harangozó Tamás kérdése után a NAV nyomozói vizsgálódnak.

Felmerül-e bűncselekmény gyanúja Decs Nagyközség
gazdasági »elkerülő« útjának kivitelezésével kapcsolatban?

A szocialista Harangozó Tamás írásbeli választ igénylő kérdését Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelte. Azt továbbította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságához, ahol a feljelentés kiegészítését rendelték el.

Az ellenzéki képviselő azért fordult Polt Péterhez, mert tavaly októberben Decsnél átadtak egy gazdasági „elkerülő” utat. Arra csaknem 110 millió forintot költöttek, ám az néhány hónap múlva  már „katasztrofális állapotba került”, utolsó 150 méterére aszfalt sem jutott, felszórták murvával, a gödröket sittel tömték be.

A politikus felidézte, a kivitelező cég vezetője szerint ők már a terveket látva is jelezték, az út alapozás nélkül nem fogja bírni a terhelést, az önkormányzat ragaszkodott a tervek szerinti megvalósításhoz. Harangozó Tamás szerint az uniós források felhasználásakor elkövetett szabálytalanságot feltételezhet az ügy.

Korábban a Blikk újságírói jártak Decsen. Nekik a helyiek azt javasolták, az elkerülő utat valóban kerüljék el, ha jót akarnak maguknak. Harangozó Tamás a lapnak azt mondta, feljelentést tesz a legfőbb ügyészségen és az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF).

A politikus a Facebook-oldalára feltöltött egy videót az útról. Azt írta, valakinek felelnie kell ezért a károkozásért, mert az nem kétséges, hogy kár érte az európai adófizetőket, a decsi embereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik