Belföld

Pécsi biznisz: havonta 30 ezer forintért adták ki, majd óránként 20 ezerért bérelték vissza a konditermet

Havonta 30 ezer forintért adta ki a konditermet a pécsi önkormányzat egykori sportcége, aztán ugyanazt az edzőtermet óránként 20 ezer forintért bérelte vissza. Ezt a meglepő üzleti konstrukciót az előző, fideszes városvezetés idején hozták össze, és az önkormányzati cégek átvilágításakor derült ki.

Az RTL vasárnap esti híradójának Bodnár Imre ügyvéd a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. korábbi szerződéséről elmondta, hogy a 30 ezres bérleti díjban a rezsi, a kondigépek biztosítása és más szolgáltatások is benne voltak.

2017 és 2019 között csaknem 23 millió forint bevételt termelhetett a bérlőnek, aki megkapta a jegybevételt akkor is, amikor sportcég visszabérelte a termet. A 2019 előtti működés átvilágítását vezető ügyvéd szerint az óránként 20 ezer forintos visszabérlést TAO pénzből fizették.

Az oda-visszabérlésből természetesen a terem tulajdonosa, az önkormányzat jött ki rosszul, miközben 3,5 milliót tett a bérlő zsebébe, összesen 1 milliót szedett be tőle.

Az RTL információi szerint az ügyben hűtlen kezelés miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik