Belföld

Jogosítvány nélkül vezetett, halálos balesetet okozott egy 16 éves fiatal

Halálos balesetet okozott egy 16 éves fiatal péntek éjjel Szabadegyháza külterületén – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton.

A közlemény szerint a 16 éves fiatal jogosítvány nélkül vezetett péntek éjjel egy autót, amelyben rajta kívül még három, hasonló korú társa ült. A fiú Szabadegyháza külterületén nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességet, emiatt a jármű átsodródott a szemközti sávba, majd az úttest szélén lévő jelzőtáblának csapódott, az oldalára billent és megpördült.

A baleset következtében a négy fiatal közül az egyik kirepült a gépkocsiból és a helyszínen meghalt, a másik három pedig könnyebben megsérült.

A rendőrség a sofőr ellen halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt indított eljárást. Felmerült a gyanú, hogy a fiatal a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, ennek megerősítése további szakértői vizsgálatot igényel – tették hozzá.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik