Belföld

Botka László virággal várta Karikó Katalint

Kedden már Szegeden halászlézett, szerdán a városházán járt, pénteken pedig a város díszpolgárává avatják Karikó Katalin világhírű biokémikust, aki a hét során középiskolai diákokkal és egyetemistákkal is találkozik majd, szakmai egyeztetést folytat a szegedi kollégáival a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, megtekint egy múzeumi kiállítást, valamint egy könyvritkaságot is örökbe fogad – írja a Délmagyar.

Karikó Katalin elmondta, minden évben, amikor Magyarországon jár, akkor Szegedre is ellátogat, csak 2020 volt kivétel, amikor megbetegedett hazautazásakor, így a szegedi látogatás elmaradt.

Szeged polgármestere, Botka László virágcsokorral köszöntötte a kutatóbiológust, akinek a Szeged.hu szerint két kedves emléke is kötődik a városházához: 1980-ban itt volt az esküvője, és itt volt lányának, az amerikai evezős nyolcassal kétszeres olimpiai bajnok Zsuzsának a névadója. Karikó rá is köszönt a városháza előtt Dusha Béla fotóművészre, aki negyven éve az esküvőjén is fotózott.

Botka László elmondta: azóta várta minden szegedi ezt a látogatást, hogy kiderült, a Karikó Katalin kutatásain alapuló Pfizer-védőoltás hatásos a koronavírus ellen. A tudós a pénteken 16 órakor kezdődő városnapi díszünnepségen veszi át a Szeged díszpolgára címet. A városháza előtti ceremóniára százan kaptak meghívást, de a Széchenyi térről maszkban bárki követheti az ünnepséget, ugyanis egy nagy LED-falra kivetítik a közgyűlést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik