Belföld

Egy budapesti pláza parkolójában fogta el a TEK a szlovák dílert

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya folytat büntetőeljárást a 48 éves L.Z. magyar és a 44 éves S.R. szlovák állampolgárral szemben, számolt be a Police.hu rendőrségi honlap.

A két férfire a KR NNI pár hónappal ezelőtt figyelt fel, mert olyan információk birtokába jutottak, hogy a magyar férfi a szlováktól rendszeresen szerez be kábítószert, amit Magyarországon továbbértékesít.

A párosra összehangolt akció keretében csapott le május 14-én a KR NNI. A rajtaütésben a TEK segítségét kérték, tekintettel arra az információra, miszerint L.Z.-nek fegyvere van. A 48 éves magyar férfit tatabányai otthonában fogták el. A nála tartott kutatás során különböző gyanús anyag, feltehetően kokain és metamfetamin került elő. Ezen kívül a nyomozók lefoglaltak mobiltelefonokat, laptopot, légfegyvereket, valamint közel 1,5 millió forintot és 270 USA dollárt. Ezen túl zárolták banki számláján lévő 1,7 millió forintját.

A rendőrök szintén Tatabányán elfogták L.Z. élettársát is, akinek táskájában csekély mennyiségű – elsődleges megállapítás szerint – kokaint találtak.

S.R. szlovák férfin egy budapesti pláza parkolójában ütöttek rajta a Terrorelhárítási Központ munkatársai. Autójában kb. ezer darab simítózáras tasakot, különböző telefonokat és SIM kártyákat, 6200 eurót és több mint 3 millió forintot találtak a nyomozók, valamint két olyan dobozt, ami kábítószergyanús anyagot rejtett. Lakásában szintén különböző droggal szennyezett dobozt és szipkát fedeztek fel, valamint lefoglaltak közel 24 000 eurót és több mint 22 millió forintot.

A két férfi mindegyikét jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. L. Z. élettársát – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik