Belföld

Curtis testvére és a társai is tagadják Katzenbach Imre megölését, letartóztatták őket

police.hu
police.hu

Letartóztatta a bírság azt az előre kitervel emberöléssel és más bűncselekményekkel gyanúsított három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megölték Katzenbach Imrét több, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró szökés, elrejtőzés, és a bizonyítás megnehezítésének, és meghiúsításának veszélye miatt rendelte el a három férfi egy hónapos letartóztatását. Hozzátette, mind a hárman tagadták a bűnösségüket, és egyikük sem tett részletes vallomást.

A megalapozott gyanú szerint az 51 éves H. László 2009 augusztusában megbízta a jelenleg is börtönben lévő 50 éves H. Attilát a volt futballista megölésével. Az 50 éves férfi elfogadta a megbízást, majd 2009 szeptemberében a Baranyajenő térségébe vitte az MTK volt labdarúgóját, ahol az elkövetésbe bevont Sz. Lajos és L. István anyagi haszon ígéretéért cserébe kioltotta Katzenbach életét.

Curtis testvérét, és L. Istvánt előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, míg a felbujtót előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg.

Az elkövetők akár életfogytiglant is kaphatnak bizonyítottság esetén. A főügyészség álláspontja szerint, alappal kell tartani attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának. Mindemellett megalapozottan feltehető az is, hogy a gyanúsítottak megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett a főügyészség indítványával és letartóztatta a három férfit.

Frissítünk!

A Fővárosi Törvényszék későbbi közleményéből kiderült, hogy Katzenbach egy olyan cég ügyvezetője volt, amelyet azért hoztak létre egy másik vállalkozás vezetői, hogy az előbbi szervezet fiktív számlákat állítson ki a számukra.

A futballista által vezetett, de ténylegesen az alapítók irányítása alatt álló cégek számlájáról 2009 áprilisában az előbbi több mint félmilliárd forintot felvett, majd külföldre távozott. Az alapítók egy ismerősüket azzal bízták meg, hogy kerítse elő a volt labdarúgót, és hozza őt haza, Magyarországra.

Mire a sértettet megtalálták és hazahozták, addigra már felélte a pénz nagyobb részét. A fenti előzményeket követően az alapító vállalkozás vezetői megbízást adtak a korábban már említett ismerősüknek, hogy ölesse meg a sértettet.  A megbízásra azért került sor, mert attól tartottak, hogy a cégükkel szemben már megindult büntetőeljárás során a sértett terhelő vallomást tehet rájuk vonatkozóan. A megbízott személy egy régi barátját és vadásztársát bízta meg a végrehajtással, aki annak fejében vállalta a cselekmény elkövetését, hogy élete végéig ingyen vadászhat a megbízójához köthető területen, továbbá három millió forintot is kért a cselekményben részt vevő társa számára

– írta a bíróság.

Katzenbach Imrét ezt követően egy külterületre vitték, ahol legalább három ütést mértek a fejére, majd a már előre kiásott gödörbe helyezték, és a testét pedig földdel befedték. A labdarúgót 2015 augusztus 31-én holtnak nyilvánították. Földi maradványait a nyomozó hatóság tavaly október 22-én találta meg. A törvényszék tájékoztatása szerint a megalapozott gyanút rendőri jelentések, tanúvallomások, szemle jegyzőkönyv, orvosi iratok, szakértői vélemények, valamint gyanúsítotti vallomás támasztja alá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik