Belföld

Szeles, de nyárias idő lesz kedden

MTI/Cseke Csilla
MTI/Cseke Csilla

Túlnyomóan derült, száraz időre számíthatunk, legfeljebb helyenként lehet kevés fátyolfelhő az égen. A többnyire mérsékelt vagy élénk déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon időnként megerősödik, Sopron környékén a maximális széllökések elérhetik a 65 km/h-t. A hőmérséklet napközben 27 és 31, késő este 14 és 20 fok között valószínű – írja a Kiderül.

Holnap viszont érkezik egy hidegfront, ennek hatására pedig nagyot változik az időjárás. Az északkeleti megyékben még több órára kisüthet a nap, de a délutáni, esti órákban ott is erősen megnövekedhet a felhőzet. (Délnyugat, nyugat felől vastag, csaknem összefüggő felhősávok vonulnak északkelet felé). Délutántól elsősorban a délnyugati tájakon lehet már szakadozott felhőzet több-kevesebb napsütéssel. Délig főként az ország délnyugati felén valószínű többfelé eső, zápor, zivatar, a nap második felében az összefüggőbb csapadékzóna tovább vonul északkeleti irányba, de helyenként még nyugaton is hullhat csapadék. A délkeleti, déli, majd a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik. Zivatarban viharos lökések is lehetnek. Napközben hazánk nyugati, délnyugati felén 17, 22, északkeleti felén 23, 28 fok közé melegszik fel a levegő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik