Belföld

Részleges beismerő vallomást tett a ferihegyi gyorsforgalmin tömegkarambolt okozó B. Richárd

Mihádák Zoltán / MTI
Mihádák Zoltán / MTI

Részleges beismerő vallomást tett az a  29 éves férfi, aki tömegkarambolt okozott csütörtökön Budapesten, a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton, a repülőtér D portájánál, közölte az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.

B. Richárd a Ferihegyi repülőtérre vezető úton közlekedett Vecsés felől Budapest belváros irányába. A repülőtér D portájánál a férfi sávot váltott, amelynek során nekiütközött egy vele azonos irányban haladó gépkocsinak. Az ütközés következtében a gyanúsított gépkocsija átcsúszott a szemben haladó sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező autóval, majd egy tehergépkocsinak is.

A négyes karambolban egy ember meghalt, két embert súlyos, további két embert pedig könnyebb sérülésekkel vittek kórházba. Az áldozat B. Richárd egyik 39 éves ismerőse volt. A vétkes sofőr segítségnyújtás nélkül lelépett a helyszínről a tragédia után, Pilisen fogták el végül.

Kapcsolódó
Pilisen fogták el a ferihegyi gyorsforgalmin tömegkarambolt okozó sofőrt
39 éves ismerősét vitte halálba a baleset után elmenekülő férfi.

A nyomozók halált eredményező közúti baleset gondatlan okozásával, és ötrendbeli segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsították meg a férfit. Kiderült, hogy B. Richárd nem most kezdte a szakmát a közlekedési szabálysértések terén.

Vezetői engedéllyel nem rendelkezik, ennek ellenére rendszeresen vezet járművet. Az elmúlt időszakban pedig kirívóan sok szabálysértés, köztük számos közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértés miatt indult eljárás vele szemben. B. Richárdot az ezek keretében kiszabott járművezetéstől eltiltások, pénzbírságok és egyéb szankciók sem tartották vissza attól, hogy érvényes vezetői engedély nélkül vezessen, a közlekedési szabályokat semmibe veszi. Minderre figyelemmel, reális a bűnismétlés veszélye is.

A férfi a hatóságokkal sem együttműködő, az idézéseket nem vesz át. Mindezért, a várható büntetés mértékére is tekintettel, megalapozottan feltehető, hogy szabadon hagyása esetén az eljárásban elérhetetlenné válna. Mindezekre való tekintettel az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik