Belföld

Gulyás Márton megkérdezte az MSZP képviselőjét, hogy gyilkolt-e már, vagy utasított-e már gyilkosságra

Az MSZP országgyűlési képviselője, Tóth Csaba volt ezúttal a Partizán vendége.

Gulyás Márton az interjú során több olyan legendának próbált utánamenni, ami vissza-visszatér a zuglói körzetet 2014-ben és 2018-ben is megnyerő Tóthtal kapcsolatban. A 40. perc után kezdtek el a váratlanul és nyomtalanul eltűnt Sápi Attila, zuglói önkormányzati képviselőről beszélni, akiről azt mondta Tóth, hogy szeretné, ha előkerülne, és semmit sem tud az eltűnés körülményeiről. Ekkor jött az a kérdés, amire Tóth valószínűleg nem készült fel, és könnyen lehet, hogy politikustól még nem kérdeztek ilyet Magyarországon. Az MSZP országgyűlési képviselőjétől Gulyás ugyanis lényegében megkérdezte, hogy ölt-e már embert.

A teljes kérdés így hangzott:

Akár Sápi Attila, akár más személy vonatkozásában gyilkosságra utasítást, vagy te magad tevőleges cselekedet végeztél-e valaha életedben?

Tóth ekkor érthetően lefagyott egy pillanatra, majd így folytatta:

Ezt most komolyan kérdezed? De most tényleg. Hát hogyan lehet ilyet kérdezni tőlem? Soha az életben meg nem fordulna a fejemben. Ez bántó. Ezzel még nem találkoztam.

Gulyás azonban kötötte az ebet a karóhoz, és nem engedte el a témát, hanem ütötte még kicsit:

De akkor miért van az, hogy mindenhonnan ez köszön vissza? – hangzott el az újabb kérdés.

Tóth Csaba erre azt mondta, hogy ez a legenda, hogy őt összekötik Sápi Attila eltűnésével, vagy az, hogy ő lenne a zuglói parkolási maffia feje, az Várnai László független zuglói képviselői miatt van, aki „egy rosszindulatú, összeférhetetlen ember, aki gyűlöl engem.”

Ezt megelőzően a Partizánban bejátszották azt a hangfelvételt, ahol Karácsony Gergely azt mondta, hogyha „én visszamegyek Zuglóba, ott engem elásnak” – utalva arra, hogy neki el kell jönnie a kerületből, mert polgármesterként súlyos konfliktusokba keveredett. „Az igaz, hogy Tóth Csaba megfenyegetett a családoddal?”- hangzott a riporteri kérdés. „Ne viccelj, hát többször. Ezek nagyon súlyos történetek.” – mondta erre Karácsony.

Tóth Csaba erre azt mondta, hogy Karácsony Gergely bíróság előtt vallotta, hogy én sose fenyegettem meg, „papírom van róla”, a hangfelvételt manipulált, és Karácsony „tételesen cáfolta, hogy soha ilyen nem történt”.

A Sopronból indult vállalkozó 2000-ben csatlakozott az MSZP-hez, mert tetszett neki a közösség, és mert baloldali értékrendben nevelték fel.

Az őt korrupcióval vádoló Fekete-Győr András kijelentéseiről azt mondta Tóth Csaba:

Komolytalan.

Hozzátette: az életben nem találkozott Fekete-Győr Andrással.

Értem én a Momentum taktikáját, hogy nem Felcsúton, Csornán, vagy Mátészalkán indulnak, hanem hogy kinézik a második legerősebb baloldali körzetet.

Hadházy Ákosról, aki a Momentum színeiben indul majd az előválasztáson Zuglóban, azt mondta:

Hadházy a másik, akivel soha nem beszéltem. Értem én, hogy ő eljön onnan. Amikor én 12 százalékkal nyertem Zuglóban 2018-ban, ő ugyanannyival kapott ki a lakhelyén, ahol jól ismerik. Nem tudok elmenni Szekszárdra helyette, hogy ott megnyerjem.

Azt is mondta még Hadházy „ott induljon, ahol feltár ügyeket.” Hogyha Hadházy a korrupció ellen harcol, „ne Zuglóba keresse, mert ott nincsen. Nem Zuglóban kell engem legyőzni, azzal nem vagyunk beljebb, hogy egy meglévő körzetért harcolunk.”

Könnyű odajönni most nyerni. A Fidesz nem létezik Zuglóban. Az a munka, amit végeztünk, az meggyőzte az embereket, hogy nem a Fideszt kell, hanem a baloldalt kell támogatni.

Tóth Csaba szerint Hadházy összeférhetetlen, békétlen, nyughatatlan ember, aki elárulta korábbi pártját, a Fideszt, amikor a trafikmutyi-botrányt borította.

A teljes adás itt nézhető meg:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik