Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Belföld

Egy saroktelek miatt recseg-ropog az ellenzéki együttműködés Újbudán

Eközben a XI. kerületi Fidesz az ártatlan szerepét öltötte magára, holott az Ulászló utcai telek beépítési projektjét még az ő ciklusuk idején indították el.

Érdekes politikai laboratórium alakult ki az utóbbi bő másfél évben Budapest XI. kerületében, Újbudán. Arról gyűlnek a tapasztalatok, hogyan is viselkedhetne egy esetleges kormányváltás után a mostani, széttagolt ellenzék és a jelenlegi kormánypárt. Az egyik fő kísérletet „saroktelek”-nek hívja a Kosztolányi Dezső tér környékének népe, a történetet április 24-én mi is bemutattuk.

Mi is ez a saroktelek?

Egy öreg fákkal benőtt, elhanyagolt, zöldfelületben bővelkedő, alig beépített ingatlant, azaz egy egykori tüdőgondozót és egészségügyi létesítményt megpróbál eladni az önkormányzat. A helyzetet bonyolítja, hogy az Ulászló utca 58. szám alatti telek tulajdoni hányadának kb. harmada sokáig az államé volt, az azt képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) többek közt azzal a feltétellel adta át a XI. kerületi önkormányzatnak, hogy nem idegenítheti el még sokáig (magyarán nem adhatja el). Az is a feltételek közt volt – és az önkormányzat is így kérte az ingatlanrész átadását –, hogy „önkormányzati lakásgazdálkodási feladatok megoldására és intézményi elhelyezésre” használják majd fel.

Kapcsolódó
Ősfás paradicsomkertért feszült egymásnak egy városnegyed és Újbuda
Közel a Kosztolányi térhez egy elhanyagolt, de fákkal szegélyezett, romos volt sztk-épületekkel terhelt telek várja sora jobbra fordulását. Az önkormányzat soklakásos társasházat vizionál, a környékbeliek aggódnak.

Fontos kiemelni, hogy mindez még az előző, fideszes kerületvezetés idején történt, ahogy az is, hogy cirka 30 millió forintért terveket is készíttettek a telekre, ahova két, összekapcsolt, hatszintes társasház épülne, a földszinten orvosi rendelővel, mélygarázzsal, és rendelési időben talán használható, a jelenleginél jóval kisebb zöldfelülettel. Nyilván sok fát ki is vágnának. Mindenesetre a telek eladására a pályázatot idén írta ki az új, ellenzéki párti önkormányzat, május 6-ig lehet jelentkezni az ingatlan megvételére és beépítésére.

A saroktelek környékén lakó civilek egész pályás letámadást indítottak, és az egyik újság a történetben, hogy már két petíció is zajlik párhuzamosan. Az első a Szabad A Hang oldalán indult el Legyen közpark a Saroktelek! néven, és cikkünk írásakor már 4100-nál többen is aláírták (úgy tudjuk, kerületi politikusok is, így a körzet önkormányzati képviselője, az LMP-s Kreitler-Sas Máté, a fideszes Szabó László és a Mi Hazánk politikusa, Novák Előd is). Egy másik aláírásgyűjtés a Petíciók.hu oldalon rajtolt el kicsit később, ez a címéből adódóan (Tiltakozás az újbudai zöldterületek kiárusítása ellen!) a kerület komplett ingatlanpolitikáját vette célba és 206 szignónál tart.

Saroktelki politikai labor

De térjünk vissza a politikai laboros vonalra. Az eseménysor a következő: egy, a Fidesz által elindított projektet továbbvisz az ellenzéki önkormányzat, mire a Fidesz támadni kezdi a projektet, a kerületi balközép koalícióban pedig hasadások keletkeznek. Úgy tudjuk, a saroktelek beépítését inkább a DK és MSZP soraiba tartozó politikusok támogatják, amit bizonyít a DK-s László Imre polgármester megszólalása. A Facebookon írt arról, hogy tiszta vizet akar önteni a pohárba: a saroktelek ügyét az előző, fideszes városvezetéstől örökölte a kerület. László így folytatta:

A Hoffmann Tamás vezette önkormányzat a tervekre és az ingatlan kiürítésére már csaknem 100 millió forint közpénzt elköltött, miközben egyetlen lakossági fórumot vagy egyeztetést sem tartottak az ügyben.

Szerinte a pályázatot a jogszabályoknak megfelelően írták ki, azt az ellenzéki összefogás mindegyik pártja támogatta, a különböző párti alpolgármesterek sem éltek kifogással. László szerint gyermekorvosi rendelő lesz az új épületben, ráadásul a teljes ház sokkal kisebb lesz, mint amekkorát a kerületi építési szabályzat megengedne, ezt Hintsch György MSZP-s alpolgármester harcolta ki. Többször hangsúlyozza a posztban, hogy nehezen megoldható helyzetet örököltek, holott a helyzet aránylag tiszta: az ingatlan elidegenítési tilalom alatt áll, azt nem lehetne eladni (legrosszabb esetben a harmad tulajdonrész visszaszállna az államra). Azt is hozzá kell tenni, hogy az ingatlan eladását a mostani kerületvezetés forszírozta, mondván saját erőből nem tudnák felépíteni a társasházat.

Eközben az Újbuda egyik alpolgármesterét is adó Momentum kerületi frakciója május 3-án, hétfőn bejelentette, hogy nem áll bele a projektbe. Orosz Anna alpolgármester szerint az öt momentumos nem fogja megszavazni, ha a kerület képviselő-testülete elé kerül az eladás végső kérdése, a pályázaton befutott leendő vevőnek. Elnézést is kért a korábbi döntésben való részvételükért:

A Saroktelek beépítéséről az előző, fideszes városvezetés döntött, ők dolgoztatták ki az épület terveit és kérvényezték az építési engedélyt a meglévő konstrukcióra. Bár tudtuk, hogy a pályáztatást követ egy eladásról szóló testületi döntés, hibáztunk abban, hogy a telek jelenlegi építési engedéllyel történő pályáztatását megszavaztuk. Ezért elnézést kérünk a helyiektől!

A Momentum szerint amúgy a kormányzati elvonások okán van szükség a kerületi, önkormányzati tulajdonú ingatlanok egy részének eladására. Eközben az LMP pártvezetői szinten állt bele a kérdésbe, Schmuck Erzsébet társelnök írásbeli kérdést intézett (május 13-i válaszadási határidővel) Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterhez. Azt kérdezte, a kerülettel való megállapodásban szereplő funkciót, azaz a „lakásgazdálkodás és intézményi elhelyezést” lecserélhetnék-e „közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása” célra. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a maga módján szállt fel a saroktelek ügyére: az egyik kerületi civil, Simonyi Balázs színes, vicces plakátokat alkotott, a párt ezeket nyomtatta és függesztett ki az ingatlan kerítésére.

Szintén érdekes szál, hogyan reagált a helyzetre a helyben ellenzékbe került Fidesz. Kommunikációjuk arra épül, hogy nem említik, a beépítést még a Hoffmann Tamás-féle önkormányzat kezdte el előkészíteni, de azt hangsúlyozzák, hogy a mostani baloldali kerületvezetés akarja elkótyavetyélni a területet. Simicskó István, a választókörzet fideszes országgyűlési képviselője is tájékozódott annál a jegyzőnél, Kremzner Zsuzsannánál, aki már a fideszes kerületvezetés idején, 2016-tól hivatalban volt és van ma is.

A jegyző is az ismert álláspontot képviselte: azért kell eladni és beépíttetni a telket, hogy legyen az önkormányzatnak pénze kialakítani a földszinti rendelőt, valamint ha ezt elmulasztja, az MNV elállhat tulajdonrésze átadásától.

A XI. kerületi Fidesz is közleményt adott ki a Facebookon keresztül, amiben felszólítja a kerület mostani vezetését, hogy ne árusítsa ki a kerület ingatlanait. Azt is írják, „sem a zöld területek megvédése, sem az épített környezet megóvása nem fontos az Újbudát jelenleg irányító erőknek”. Ez ugyanakkor annak tükrében furcsa, hogy a kerület legtöbb zajló nagy építkezése még bőven a Fidesz kerületi regnálása alatt indult (elég a sűrűn beépítendő nádorkerti–Kopaszi-gáti városrészre gondolni a Mol-felhőkarcolóval). Még az előző cikkünk idején megkerestük Hoffmann Tamás volt kerületi polgármestert, aki azóta sem válaszolt, a Facebook-oldalán pedig a kerülettel (így a saroktelekkel sem) nem foglalkozó, pártpolitikai posztok vannak többségben, így az ő álláspontja nem ismert e téren.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.