Belföld

Mit számít 1%? (x)

Generali
Generali
Május 20-ig rendelkezhetünk jövedelemadónk 1%-áról, amelyet valamely alapítvány vagy civil szervezet számára ajánlhatunk fel, illetve további 1%-ot valamely magyarországi vallási közösség támogatására. De vajon mennyit érnek ezek a felajánlások és mit tehetnek a nagyvállalatok most a koronavírus-válság idején? Az idén 190 éves Generali, úgy tűnik, komplex támogatási csomagot dolgozott ki, sőt még egy fontos társadalmi kampányra is futotta.

A koronavírus-válságban megnőtt a jelentősége az adófelajánlásoknak, hiszen a járvány a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatai szerint valamelyest javuló tendencia mutatkozik, hiszen tavaly 5%-kal többen – mintegy 2,2 millióan – rendelkeztek az adójuk egy százalékáról, mint 2019-ben. A magánszemélyek ugyanakkor tavaly is összesen 40,7 milliárd forintról dönthettek volna, de végül csak 18,6 milliárd forintot juttattak el a különféle szervezeteknek[1]. Fontos megjegyezni, hogy míg 2018 óta csaknem négyszázezerrel többen rendelkeztek egyházaknak felajánlható adójuk 1 százalékáról, addig a civil szervezeteknél fordított az arány. 2015-ben még 2,2 millióan rendelkeztek az 1 százalékról, tavaly már csak 1 millió 600 ezren.[2]

Egymillió ok a segítségre

A Generali idén ünnepli alapításának 190. évfordulóját. Még belegondolni is nehéz, hogy az alapítás utáni évben, 1832-ben, a szabadságharc előtt, a történelemkönyvekből ismert reformkor közepén már megkezdte működését a pesti ügynökség. 1887-ben még Jókai Mórt (aki elkötelezett híve volt a biztosítás eszméjének és a Generalinak) is beválasztották a trieszti igazgatótanácsba. Azóta sokat fordult a világ, biztosítók jöttek-mentek, de a úgy tűnik stabil szereplője a hazai piacnak. 2015-ben megkezdte működésének megújítását és ebben az évben piacvezető lett. Idén pedig a vállalat eléri az egymilliós ügyfélszámot.

Generali

Ennek okán és a járvány jelentette nehézségek enyhítésére most rendhagyó módon kívánja segíteni három, a vállalat számára is olyan kiemelten fontos és hasznos munkát végző szervezet munkáját, akikkel eddig is szoros kapcsolata volt:

1.    Országos Mentőszolgálat Alapítvány – ahol az elkötelezett dolgozók a hatékonyabb, gyorsabb és szakszerűbb betegellátáshoz járulnak hozzá.

2.    Magyar Vöröskereszt – amely humanitárius szervezetként, dolgozóival és önkénteseivel szintén kivette a részét a járvány ellen végzett feladatokból.

3.    Melletted a helyem Egyesület – ahol az elmúlt évben a munka a COVID-19 vírusfertőzés kihívásainak megoldására, a koraszülött babák, szüleik és az ellátó személyzet védelmére irányult.

A biztosító az április-májusi 1%-os kampány időszakában egyrészt felajánlja a reklámfelületeit és egyéb – elsősorban social media – csatornáit a szervezetek számára, másrészt a kampány során a társaság arra buzdítja munkavállalóit és leendő egymillió ügyfelét, hogy adójuk 1%-át e három kiemelten fontos és hasznos munkát végző szervezet alapítványainak ajánlják fel.

Generali

„Felelős biztosítóként hisszük, hogy hatásunk túlmutat szolgáltatásainkon, ügyfeleink védelmén. Így kiemelt figyelmet fordítunk a minket körülvevő közösségekre is. A kialakult járványügyi helyzetben támogatást nyújtottunk a védekezéshez, a megelőzéshez és a gazdasági károk enyhítéséhez már a tavalyi évben is, idén pedig cégcsoportunk a Fenice 190 elnevezésű kezdeményezés keretében 3,5 milliárd eurós beruházási tervet indít, amely a Covid-19 által sújtott európai gazdaságok újjáélesztését szolgálja. Számunkra ez jelenti a társadalmi felelősségvállalást, a fenntartható működés erősítését” – mondta el Földi-Tamás Ildikó, a Generali Biztosító kommunikációs vezetője.

Mennyit számít tehát a felajánlott 1%? Sokat. Most különösen. Segítséget, biztonságot, ételt, családot, életet. A felajánlás akár most is megtehető a megfelelő ügyfélkapu eléréssel ezen a linken, vagy postai úton az itt letölthető EGYSZA űrlapon keresztül.

A szervezetek adószámai:

1.    Országos Mentőszolgálat Alapítvány: 18252831-2-43
2.    Magyar Vöröskereszt: 19002093-2-41
3.    Melletted a helyem Egyesület: 18742538-1-43

 

[1] https://hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2021/03/28/a-koronavirus-eltunhet-de-az-ado-11-szazalek-marad
[2] https://infostart.hu/gazdasag/2021/03/24/van-ido-kitalalni-kinek-adjuk-az-ado-1-szazalekat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik