Belföld

Ittas volt a kázsmárki tragédiát okozó sofőr

Halált okozó ittas járművezetés miatt indult eljárás azzal a 49 éves szikszói sofőrrel szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy több ember halálát okozta a Kázsmárkon pár nappal ezelőtt.

A férfi április 30-án a kora esti órákban, ittasan, érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett kocsival a Borsod megyei Kázsmárkon. Az autóban a gyanúsított három ismerőse utazott. A férfi lakott területen haladt, az adott útszakaszon megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó sebességgel, minek következtében egy kanyarban elvesztette az uralmát a jármű irányítása fölött és az autó megcsúszott.

A kocsi az úttest jobb oldalára sodródott, majd egy ott parkoló hűtőkocsi mellett álló nőnek csapódott. Az autó végül az úttest melletti füves területen állt meg. A baleset következtében az elsodort nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az autó utasai közül az egyik férfi a kórházba szállítását követően hunyt el, egy másik utasnak a karja roncsolódott, a harmadik férfi pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított akár nyolc évet is kaphat bizonyítottság esetén. A kiszabható büntetés mértékére és a gyanúsított életkörülményeire figyelemmel tartani kell attól, hogy a szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne; vagy ismét hasonló bűncselekményt követne el. A felsorolt okok miatt a bíróság letartóztatta a sofőrt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik