Belföld

Felfüggesztettet kapott a szlovák házaspár halálát okozó teherautós

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI

Felfüggesztett börtönre ítélte az Encsi Járásbíróság azt a sofőrt, aki egy szlovák házaspár halálát okozta 2018 december közepén a 3-as számú főúton.

A terhelt Méra irányából halat Novajidrány felé a tehergépkocsival száraz útviszonyok között. A sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó gépkocsi mögött, melynek vezetője egy úthiba miatt fékezni kényszerült.

A teherautós az ütközés elkerülése érdekében áttért a menetirányával ellentétes forgalmi sávba, ahol nekiütközött a szabályosan közlekedő hatvanas szlovák páros  kocsijának. Az ütközés miatt a sértettek kocsija letért az útról és a vízelvezető árokba csapódott. A baleset következtében a szlovák férfi és a nő is a helyszínen életét vesztette.

A bíróság két év szabadságvesztésre és négy év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a vétkes sofőrt, a szabadságvesztés végrehajtását azonban négy év próbaidőre felfüggesztette. Enyhítő körülmény volt, hogy a sofőr büntetlen előéletű, a balesetben maga is megsérült és azóta megromlott az egészségi állapota. Az ítélet nem jogerős, azt a terhelt és védője tudomásul vették, az ügyészség három munkanapon belül nyilatkozik az esetleges fellebbezés tárgyában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik