Belföld

Elmondta egy kalocsai kisfiú a tanárának, hogy éjszakánként szexre kényszeríti az apja

Továbbra is börtönben maradhat az a tizennyolcadik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével vádolt 40 éves férfi, aki rendszeresen fajtalankodott a saját kisfiával.

A férfival szemben azért indult büntetőeljárás, mert az élettársával közös 13 éves gyermekét többször is bántalmazta. Éjszakánként bement hozzá és az alvó, ezáltal kiszolgáltatott kisfiút rendszeresen, erőszak alkalmazásával szexuálisan zaklatta. A férfit időközben elhagyta az élettársa, akit ugyancsak bántalmazott.

A kisfiú szörnyűségeinek az vetett véget, hogy a gyerek elmondta az egyik tanárának a történteket A gyámhatóság kiemelte a fiút az apja gondozásából, nevelésbe vette és nevelőszülőnél helyezte el.

Ezt követően a férfit a nyomozó hatóság őrizetbe vette, majd a bíróság letartóztatta. A férfi az eljárás jelen szakaszáig nem ismerte be a bűnösségét, ami bizonyítottság esetén akár 20 év szabadságvesztéssel is büntethető.

A vádemelést követően a Kecskeméti Törvényszék fenntartotta a férfi letartóztatását. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség egyetértett a törvényszék indokaival, ezért indítványozta az elsőfokú bíróság határozatának helybenhagyását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik