Belföld

Újraindul a dunakanyari hajózás

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Újraindul a Dunakanyarban szombaton a személyszállítási hajózás, amelyet az utazási igények alapján fokozatosan bővít a Mahart.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta, hogy április 24-én elindítják a szombat-vasárnap közlekedő Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös településeket érintő körjáratot.

Az első járat 10 órakor, a második 14 órakor indul Visegrádról. Egyelőre három hajóval vesznek fel utasokat, a három hajó befogadó képessége 1300 fő, és a vírushelyzetre tekintettel a hajókat 70 százalékos telítettséggel közlekedtetik. Ha nagyobb utazási igény jelentkezik, akkor sűrítik a járatokat, 12 órakor, 16 órakor és 18 órakor is tudnának hajót indítani – tette hozzá.

Kiemelte: odafigyelnek arra, hogy ne alakuljon ki tumultus a beszálláskor, ezért már az indulás előtt egy órával korábban elkezdik felengedni az utasokat a hajóra. Tőlük elvárják a maszk helyes viselését a hajó egész területén, még a felső nyitott térben is.

A tervek szerint május elsejétől indulna a szárnyashajó Esztergom-Budapest között, és a kirándulójárat Budapest-Szentendre vonalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik