Belföld

Korrupció miatt ítélték el az atomenergia hivatal egyik munkatársát

A Debreceni Törvényszék folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre, 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy sugárvédelmi szakértőt – közölte honlapján az ügyészség. A bíróság a vádlottat eltiltotta az atomenergia alkalmazási körébe tartozó foglalkozástól, és vagyonelkobzásról is rendelkezett. További 3 sugárvédelmi szakértő bűnösségét folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés bűntettében állapította meg. A szakértő vádlottakat végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte.

A tájékoztatás szerint a kormánytisztviselő vádlott 2016 áprilisától az Országos Atomenergia Hivatal állományában nukleáris biztonsági és felügyelő munkakörben dolgozott. Feladata volt több kelet-magyarországi megyében olyan sugárvédelmi hatósági ellenőrzések folytatása, amelyeknek döntő szerepe van például orvosi és fogorvosi röntgen, csomagvizsgáló, élelmiszer-vizsgáló berendezések szabályszerű működtetésében. Ezeknek a gazdasági társaságoknak és szakembereknek alapvető érdeke fűződött a tevékenységük megkezdését megelőző, illetve az időközi sugárvédelmi ellenőrzések sikeréhez. A kormánytisztviselő vádlott ennek tudatában, hivatali helyzetével visszaélve, rendszeres haszonszerzés érdekében megállapodott vádlott-társaival befolyásának érvényesítésében. Kölcsönösen előnyös üzletet kötött velük: hatósági ügyintézése során szakértőként „kiajánlja” őket – utalva az engedélyezés sikertelenségének vagy elhúzódásának lehetőségére is, amennyiben nem az általa ajánlott szakértőt veszik igénybe –, a sugárvédelmi szakértők pedig az ellenőrzés díjából különböző összegeket juttatnak vissza hozzá. Ennek összege 2017. és 2018. év folyamán több százezer forint volt.

A törvényszék ítéletének indokolásában megállapította, hogy a kormánytisztviselő vádlott a hivatali eljárását egyébként a szakma szabályai szerint folytatta le. A sugárvédelmi szakértő vádlottak szakértői munkájukat szintén precízen, gyorsan és megfelelő áron végezték el. A hivatali helyzetével visszaélő vádlottal baráti kapcsolatban voltak, ezáltal élvezték a befolyásából származó anyagi előnyöket más szakértők rovására a piaci versenyben.

A vádhatóság valamennyi vádlott terhére végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása, a szakértő vádlottaknak az atomenergia alkalmazási körbe tartozó szakértői foglalkozástól eltiltása, pénzbüntetés kiszabása, valamint egyik szakértő előzetes mentesítésének mellőzése végett jelentett be fellebbezést.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a szakértő vádlottak is foglalkozásuk felhasználásával követték el a korrupciós bűncselekményeket, hiszen anyagi hasznot szakértői minőségükben végzett tevékenységük során szereztek. Cselekményeiket hosszabb időn keresztül, folytatólagosan valósították meg.

A kormánytisztviselő vádlott és 2 társa, valamint védőik felmentés céljából éltek jogorvoslattal. Másodfokon a Debreceni Ítélőtábla határoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik