Belföld

A CEU marad Bécsben, mert nem akarják újra kitenni magukat „egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek”

MTI/CEU/Alexander Chitsazan
MTI/CEU/Alexander Chitsazan

Az Európai Bíróság döntése után módosítja a kormány a lex CEU-t, de a benyújtott törvénymódosítás nem változtat a CEU helyzetén – írja a 444 a CEU közleménye alapján. Az egyetem szerint a magyar kormánynak nem áll szándékában olyan feltételeket teremteni, amelyek között a CEU-hoz hasonló nemzetközi intézmények szabadon működhetnének.

Az új tervezet értelmében továbbra is politikai döntés kérdése, hogy milyen külföldi egyetemek működhetnek Magyarországon, és a döntést bizonyára a legmagasabb szinteken hozzák majd meg

– idézi a portál a közleményt. A CEU úgy látja, hogy a magyar kormány eddig is világossá tette, hogy mire akarja használni a hatalmát.

Elüldöztek egy intézményt, amely az akadémiai szabadság nemzetközi értékeit követi, és helyette meghívtak egy intézményt, amely a Kínai Kommunista Párt abszolút irányítása alatt áll

– írják közleményükben utalva a Fudan Egyetemre. A CEU Ausztriában marad, de kutatási és egyéb, oktatást nem jelentő tevékenységeikkel továbbra is jelen lesznek Budapesten.

A várost soha nem hagyjuk el, de nem tesszük ki magunkat újra egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek

– jelentette ki az egyetem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik